Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A főpolgármester felsorolta az említett dokumentumok dátumát, az észrevételek, egy kivételével, a 2010 előtti időszakra vonatkoznak. Az OLAF szerint a 2010 utáni egyetlen szabálytalanság egy sokkal súlyosabb, korábban előidézett szabálytalanságra vezethető vissza - közölte Tarlós István.

Mint elmondta, az ellenőrző mérnök esetében komoly összeférhetetlenségi szabálytalanság volt, és 2010 után kénytelenek voltak közbeszerzési eljáráson kívül mérnököt kijelölni. Az OLAF a közbeszerzési eljárás elhagyását kifogásolta, de hozzátette: figyelembe kell venni, hogy egy rendkívül súlyos szabálytalanságot szüntetett meg a főváros, illetve a BKV.
Tarlós István érthetetlennek nevezte, hogy az OLAF miért nem hozza nyilvánosságra saját jelentését, miközben odaadja másoknak, a nyilvánosságra hozatal esetleges következményeire figyelmeztetve. Mint elmondta, a Miniszterelnökség arról tájékoztatta, hogy a zárójelentésben szereplő információk más hazai és nemzetközi hatóságok bírósági eljárásainak megindítását is eredményezhetik - írja az MTI.

Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármesternek a 4-es metró kapcsán tett kijelentéseire reagálva elmondta: a metró bekerülési ára nem 452 milliárd, hanem 406 milliárd forint, és az a 82 milliárd forintos összeg, amellyel Demszky szerint 2010 és 2014 között emelkedtek a költségek, "nem létezik".

Mint kifejtette, a 2010-es októberi főpolgármesteri választást követő hivatalba lépése után 1166 vállalkozói többletkövetelés várta. A többletkövetelések összege 60 milliárd körüli volt, nem 82 milliárd forint, és ezeket a többletköveteléseket 2010 előtt halmozták fel - mondta Tarlós István. Kérdésekre válaszolva a fővárosi tömegközlekedési megállók síkosságmentesítéséről elmondta, hogy az ügyben személyesen intézkedett.

Az 2024-es olimpiarendezés kapcsán indított aláírásgyűjtésről Tarlós István kijelentette, ha lesz népszavazás a kérdésben, akkor annak az eredményét tiszteletben tartja majd.