A korában tervezett 9 százalék helyett 7,5 százalék lesz a reklámadó mértéke - közölte az örömhírt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy erről megegyeztek a nemzetgazdasági tárcával. Jelenleg 5,3 százalék a reklámadó mértéke, tehát Kósa adóemelést jelentett be.

Március végén jelentette be a kormány, hogy 9 százalékra emelik a reklámadót, majd április elején visszatáncoltak az ügyben. Kósa Lajos akkor azt mondta, hogy valójában csökkenteni szeretnék a reklámadót - írja az Index.

Az Európai Unió Törvényszéke március végén hozta meg ítéletét a magyar reklámadó ügyében és ebben elutasította Magyarország kérelmét, ami arról szólt, hogy az ítélet kihirdetéséig függesszék fel a Bizottság határozatának végrehajtását. (Mint ismert, az uniós szerv az adó egyes elemeit - sávos adóterhelést - a versenyjogba ütköző állami támogatásnak minősítette.) Egyúttal utasították a magyar államot arra, hogy a jogellenesen igénybe vett támogatást fizettesse vissza az abban részesült cégekkel.

Kósa azt mondta, addig akarják fenntartani a 7,5 százalékos szintet, amíg nem teljesítik azt az európai uniós kötelezettséget, amely a korábban a költségvetésbe befolyt reklámadóbevétel visszafizetését írja elő. Arra a kérdésre, hogy ez meddig tarthat, azt válaszolta, hogy körülbelül négy évig. Ha a visszafizetés megtörtént, utána "újra lehet gondolni" - jelezte.

Az nem teljesen egyértelmű, hogy miért tart négy évig a kormánynak a jogtalanul beszedett reklámadó visszafizetésre az érintett cégeknek. Elvileg az elmúlt három évben beszedett reklámadó jár vissza a cégeknek, a Portfolio számításai alapján ez nagyjából 23,1 milliárd forint.