Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Debreceni Egyetemen a természettudományi szakokon 2013 és 2018 között 185 ezer forintért tanulhattak a költségtérítéses képzés hallgatói, az idei évtől pedig 500 ezerért. Immár a pécsi és a szegedi egyetemen, valamint az ELTE-n is félmillióba kerül egy félév.

A tanárszakok önköltsége is félmillió forintra emelkedett a négy említett egyetemen - írta a 24.hu.

A költségek emelkedése a bölcsészettudományi képzésre vágyókat sem kímélte, az ELTE BTK anglisztika szakán például 2013-ban még 150 ezer forintot kértek egy félévért, ősztől viszont ennek kétszeresét, így 300 ezer forintba kerül ugyanaz a képzés.

Az évek óta egyik legnépszerűbb szakon, a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment képzésén is többet kell már áldozni, egy szemeszterben 2013-ban 295 ezer forintot kértek, az idén jelentkezetteknek már 350 ezer forintot kell fizetniük.

Az önköltséges képzések drágulása még az államilag támogatott képzésben részt vevőket is érintheti, ugyanis tavaly óta szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük a hallgatóknak, hogy ne sorolják át őket a fizetős képzésre. Így könnyen kellemetlen meglepetés érheti azokat is, akik nem szereztek elég kreditet vagy nem ért el egy bizonyos szintet a tanulmányi átlaguk - hívta fel a figyelmet cikkében a portál.