A kormányfő, a Fidesz elnöke az MTI szerint azt mondta a reggeli rádióinterjújában, hogy csak azért nem léptek ki csütörtökön, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok "egyértelműen velünk voltak", és a néppárti vitában úgy foglaltak állást, hogy ki kell állni Magyarország mellett.

A miniszterelnök szerint nem igaz az az ellenzéki vélemény, hogy Magyarország pozíciója romlana a kilépéssel. Egyrészt, mert Orbán szerint a Fidesz nem hoz az ország számára kedvezőtlen döntéseket, másrészt pedig azért, mert az államközi kapcsolatokat nem lehet összekeverni a pártkapcsolatokkal. A költségvetési vitában vannak az országnak szövetségesei és erős érvei, nem beszélve a vétójogról - mondta a miniszterelnök a hvg.hu szerint.

Orbán ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyzet így nem maradhat: ha nem áll ki az EPP Magyarország mellett, akkor "nekünk egy új európai, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani", és "lesznek hozzá szövetségeseink".

Mindezt Orbán átszőtte némi sorosozással is a hvg.hu szerint. Arról beszélt, hogy az ilyen akciók mögött a Soros-hálózat áll. Orbán szerint Soros politikai befolyást vásárol, ő a világ első számú oligarchája, aki maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja tevékenységét és gyakorol befolyást. A miniszterelnök úgy vélte, hogy erről azért nem lehet nyíltan beszélni Brüsszelben, mert sokan félnek. A miniszterelnök megjegyezte azt is, hogy őt már nyolcszor ölték meg és nyolcszor támadt fel, tehát nem fél, mert már ismeri a rendszert. Más viszont igen, és ezért inkább hallgat.

Nem fizetünk!

Orbán beszélt a börtönviszonyok miatti kártérítésről és a gyöngyöspatai szegregált roma diákoknak megítélt 100 millió forintról is.

Előbbivel kapcsolatban "börtönbizniszről" beszélt, ennek kapcsán elmondta, hogy 12 ezer ügyben 10 milliárdnál is többet fizetett ki az állam a rossz börtönkörülmények miatt.Orbán a kifizetések felfüggesztését a joggal való visszaélésnek nevezte és kijelentette, hogy emiatt a Parlamenthez fordul, hogy változtassanak a szabályokon.

A miniszterelnök úgy vélte, hogy "eszes, és jól ismert ügyvédcsoportok" rájöttek arra, hogy olyan lazák a vonatkozó uniós szabályok, hogy a rabok sérelmére történő intézkedésekből "lehet bizniszt csinálni." Példaként említett egy ítéletet, amelyben azt sérelmezték, hogy nem süt be a nap eléggé a zárkába.

Orbán arra is utalt az interjúban, hogy "még nem nevesített, jól ismert ügyvédekkel is foglalkozni kell". Arra számít, hogy ők majd az európai bírósági fórumokon be fogják perelni Magyarországot a megváltoztatott szabályok miatt.

Nehéz csaták lesznek, de még mindig jobb harcolni, mint balek módjára fizetni úgy, hogy az 10 millió magyar igazságérzetét sérti.

A gyöngyöspatai szegregáció miatt megítélt 100 millió forintos ügyre áttérve Orbán úgy vélte, hogy ez egy erős érzelmi vihart kiváltó ügy, ő pedig próbál erről higgadtan beszélni. Mint mondta, az ő kiindulópontja a magyarok igazságérzete.

A miniszterelnök utóbbi kapcsán arról beszélt, hogy azt szerinte a magyarok gond nélkül elfogadják, hogy segély helyett munkát ad a kormány, hogy az adókból óvodákat tartanak fenn, ahol felzárkóztató munka folyik a romák számára és támogatják azt is, hogy szakmát tanuljanak. Orbán szerint "a magyarok nem rasszisták, élből nem utasítják el a cigányokat, keresik az együttműködés formáját". Azt azonban a magyar ember soha nem fogja elfogadni, hogy

pénzt adunk a semmiért.

Orbán azt mondta, nem tudja, hogy a gyöngyöspatai eset szegregáció vagy rosszul sikerült felzárkóztatási folyamat eredménye, de ezt nem lehet úgy orvosolni, hogy pénzt adunk a semmiért. Orbán ennek kapcsán leszögezte:

mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk.

A bajt szerinte úgy kell orvosolni, hogy segítséget adnak, kifizetik a képzéseket, átképzéseket. Orbán úgy vélte, hogy egy szerencsétlen bírói ítélet született. A pert a "Soros-szervezetek" indították, amit ő provokációnak él meg, mert az ilyen akció megtorpedózza az együttélést.