Szavai szerint nemcsak Magyarországon, egész Európában van egy nagy tömeg, amely hagyományos életmódot él, amelynek a gyermek az első (ez az arány 90 százalék). Akinek nem tetszik az akcióterv, aki nem akar hagyományos, családtisztelő világban élni, ne vegye igénybe ezeket a kedvezményeket - de a véleményét tartsa meg magának, ne rontsa el a többik lelkesedését - fogalmazott Orbán Viktor. Miért kellene elrontani azoknak a kedvét, akik akarnak gyereket - a negatív véleményekkel nem vagyok hajlandó foglalkozni - mondta a kormányfő.

A politikus azzal érvelt, hogy a nemzeti konzultáció igazolta: Magyarországon a családok támogatásának ügyében létrejött egy nemzeti egység, a kormánynak pedig az a dolga, hogy ennek megfelelő intézkedést hozzon. Az akcióterv a következő kormányülésen kerül napirendre, pénzügyileg pontosan leszabályozott részletkérdésekkel akkor foglalkozik majd a kabinet.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) használt lakásokra való kiterjesztéséről a kormányfő azt mondta: ez jó irány, de óvatosan kell vele bánni, mert nehéz megbecsülni, hányan élnének ezzel a lehetőséggel, így nem látni a költségvetési hatásait. A kormány megpróbál lépésről lépésre haladni.

Orbán szerint Varga Mihály pénzügyminiszter szűken mér, de nagy úr; mindig aggodalmaskodik és ezt jól teszi. Ha nincs ilyen ember a kormányban, akkor a jóindulat tönkreteszi az ország polgárainak életét. Az pedig, hogy az országot felminősítették és minősítik is a jövőben, az vitán felüli elismerése a pénzügyminiszter munkájának - fogalmazott a kormányfő.