Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormányfő a Fidesz országos választmányi ülésére tartva azt mondta, hogy az emberek az emberek új polgármestert akartak választani, és meg is választották.

"Gratulálunk neki, és sok sikert kívánunk. Hódmezővásárhely fontos város, mindig is a szívünkön viseltük a sorsát, ezután is mindent meg fogunk tenni fejlődéséért" - idézi a portál Orbán Viktort.

Aztán arról kérdezték, hogy mivel kell szembenéznie a kormánypártoknak az április 8-i parlamenti választások előtt. Erre azt mondta, hogy a kormánypártoknak szembe kell nézniük az ellenfeleikkel, és képviselniük kell azt az álláspontot, hogy Magyarország nem akar bevándorlóországgá válni.

A teendőkről pedig azt nyilatkozta, hogy "a mi közösségünknek soha semmit nem adnak olcsón vagy ingyen, tehát mi csak úgy, véletlenül vagy szerencse révén, vagy a többiek gyengesége miatt sosem nyertünk választást", ezért szerinte kétszer-háromszor annyi erőt kell mozgósítania a kormánypártoknak, mint az ellenfeleiknek.

A vasárnapi időközi polgármester-választást Hódmezővásárhelyen a független jelöltként induló, de az ellenzéki pártok támogatását élvező Márki-Zay Péter közgazdász nyerte a voksok 57,5 százalékával. Ellenfele a Fidesz-KDNP jelöltje, Hegedűs Zoltán alpolgármester a szavazatok több mint 41 százalékát kapta.

A fotó forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.