A pénzintézeti kartell érintettjei az utolsó pillanatban benyújtották a fellebbezést - mondta Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a tízmilliós informátori díj kifizetésével és milliárdos bírsággal lezárult irodaszer-kartell kapcsán tartott tájékoztatóján.

Amint arról beszámoltunk, a GVH 2013. november 19-én kelt döntésével tizenegy pénzintézettel szemben a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt összesen közel 9,5 milliárd forint összegű bírságot szabott ki. Az OTP-részvények jegyzése eséssel reagált, miután ez a bank kapta a legnagyobb, 3,9 milliárdos büntetést. A hivatal azt állapította meg, hogy megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozások 2011. szeptember 15. és 2012. január 30. között jogsértést valósítottak meg azáltal, hogy a hitelkiváltó hitelek nyújtásának korlátozása révén a fix árfolyamú végtörlesztések csökkentése érdekében összehangolták a stratégiájukat, s ennek során üzleti titoknak minősülő információkat is megosztottak egymással.

A szeptemberi bírósági tárgyaláson a bankok képviselői úgy vélték, annak, hogy a bankok összehangoltan léptek volna, ellentmond, hogy pénzintézetenként más időben és más mértékben történtek meg a hitelkiváltásra alkalmas kölcsönökkel kapcsolatos kamatlépések. Úgy vélték, a végtörlesztésről szóló − menet közben többször módosított − jogszabály kapcsán minden hitelintézet végzett számításokat azzal kapcsolatban, hogy potenciálisan milyen veszteséget jelent majd számukra az intézkedés és ennek fényében hozták meg saját üzleti döntéseiket. Korábban kiderült, hogy a GVH a bankok összebeszélését egy korábban a CIB-nél, ma pedig egy másik nagybanknál dolgozó "védett tanú" vallomására alapozta.

A még 2006 végi biztosítós kartellügyeket - amelyben a gépjármű-javítási számlák kapcsán összejátszó szereplőket (két biztosítót, három alkuszt és a Gémoszt) összesen közel hétmilliárd forintra bírságolták, majd az Európai Bíróság új eljárásra visszautalta a magyar hatóságokhoz - 90 százalékban a hivatal megnyerte, a fennmaradó 10 százalékban kell új eljárás indítani - mondta Zavodnyik József, a versenytanács döntéshozatal-támogató csoportjának vezetője.

A GVH elnöke szerint a TV2 eladása kapcsán február elejéig nincs tennivalója a hivatalnak, de ha érkezik bejelentés, vagy ha a rendelkezésre álló információk szükségessé teszik, eldöntik majd, hogy indítanak-e versenyjogi vizsgálatot.