Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az államháztartás központi alrendszere az év első öt hónapjában 1187,5 milliárd forint hiányt mutatott. Ezen belül a központi költségvetés hiánya 1243,2 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 1,2 milliárd forintos deficittel zártak, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 56,9 milliárd forintos többletet értek el.

Ez azt jelenti, hogy május végére az egész évre tervezett 1360,6 milliárdos cél 87 százaléka már elfogyott.

Idén májusban 106,1 milliárd forint volt a hiány a központi alrendszer esetén, ez nagyságrendjében hasonló az egy évvel ezelőtti havi adathoz.

A 2018. január-májusi időszakban továbbra is az elmúlt hónapok folyamatai jellemezték az államháztartást, ahol az uniós támogatások megelőlegezése és a növekvő adóbevételek emelhetőek ki. Az idei évre a kormány változatlanul 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycéllal számol 4 százalék feletti gazdasági bővülés mellett - írja közleményében a tárca.

Az uniós kifizetések május végéig elérték a 993,1 milliárd forintot, ami a tavalyi első öt hónap összegének mintegy dupláját jelenti, míg bevételi oldalon 63,9 milliárd forintot számolt el a költségvetés.

Felfutóban vannak a hazai forrásból megvalósuló Modern Városok Program és az Egészséges Budapest Program beruházásai, valamint az egyes kiemelt közútépítési, illetve közúthálózat fenntartását célzó projektek is.

2018. január-májusa között az általános forgalmi adóból 62 milliárd forinttal, míg a személyi jövedelemadóból származó bevételek 107,2 milliárd forinttal emelkedtek 2017 hasonló időszakához képest.

A biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok pedig 120,9 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbi időszak teljesülését.

Az első négy hónapban is komoly volt már a hiány

Az első négy hónapban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1081,4 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 1119,5 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 7,0 milliárd forint hiánnyal zártak, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 45,1 milliárd forintos többletet mutattak.

Tavaly az első négy hónapban 121,5 milliárd forintot tett ki az államháztartás központi alrendszerének hiánya.

Áprilisban 209,4 milliárd forint lett a havi hiány, szemben az egy évvel korábbi 76,5 milliárdos többlettel.

A január-áprilisi deficit az 1360,7 milliárd forintos egész évi előirányzat 79,5 százaléka.

A minisztériumi tájékoztató szerint az idei első négyhavi egyenleget elsősorban az uniós kifizetések és az egyes költségvetésből finanszírozott programok kiadásai - Modern városok program, Egészséges Budapest program, kiemelt közúti projektek, valamint az Erzsébet-táborok modernizálása - határozták meg.

Tavaly májusban az államháztartás központi alrendszere 91,8 milliárd forint hiánnyal zárt, 2017 első öt hónapjában a hiány 213,3 forintot tett ki.

A fotó forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt.