Balog Zoltán hétfőn Budapesten, a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak ünnepélyes átadásakor hangsúlyozta: a gyerek után a tanár a legfontosabb köznevelési szereplő, a tanár az, akin "majdnem minden múlik", és nemzetstratégiai fontosságú, ami az osztálytermekben történik, ezen múlik, milyen lesz a jövő - írta az MTI.

Balog szerint egyre jobb tanárokra van szükség, akik képesek új tudásterületeket, kompetenciákat, készségeket elsajátítani a 21. században a sikeres oktatáshoz. Hozzátette: a jó tanár ugyanakkor odafigyel tanítványaira, és fel tudja kelteni a diákok tudásvágyát, így tudják őket motiválni, inspirálni.

2017 novemberében 1481 hallgató rendelkezett Klebelsberg-ösztöndíjjal, most további 651 hallgató szerezte meg arra a jogot, vagyis összesen 2132-en kapnak ilyen ösztöndíjat. Közülük 1920-an osztatlan tanárképzésben tanulnak, 212-en pedig gyógypedagógus alapképzésben vesznek részt.

A miniszter első alkalommal köszönthette az ösztöndíjasok között a gyógypedagógusnak készülőket, azt mondta, az ő munkájuk egyre fontosabb és hiány van ilyen szakemberből, ezért döntöttek úgy, hogy ettől az évtől ők is pályázhatnak az ösztöndíjra.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programban való részvétel feltétele a jó tanulmányi eredmény, valamint a hallgatóknak vállalniuk kell, hogy a diploma megszerzése után legalább annyi időt töltenek a pályán, amíg igénybe veszik az ösztöndíjat. A sikeres pályázók félévente 125 ezer és 375 ezer forint közötti összeget nyerhetnek el.A program a 2013/2014-es tanév óta érhető el.

A kép forrása: Shutterstock.