A magyar bevásárlóturisták első negyedévben 26 milliárd forintot költöttek el a határon túl, amely 18 százalékos növekedés éves bázison. Az utazások száma is nőtt 200 ezerrel, 1,3 millióra.

A határokon túlra utazó bevásárlók kedvenc terepe továbbra is Ausztria, ahol 2017 első három hónapjában 10 milliárd forintért vásároltak a magyarok a KSH adatai szerint (egy évvel korábban 9 milliárdot költöttek). Ausztriában nem olcsó mulatság vásárolni azonban nyugati szomszédunk már régóta kedvelt célpont, ezért feltehetően nem a kettős minőség kormányzati kommunikációja miatt emelkedik a kiutazások száma.

Szlovákia irányában már csak közel 3 milliárdért kerekedtek fel a bevásárló turisták, ez ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Két milliárd forintról 3 és fél milliárdra ugrott a Szerbiát felkereső bevásárló turisták költekezése, így lejjebb is szorították Szlovákiát a célországok rangsorában.

Persze, hozzánk is jöttek bevásárlási céllal a külhoni vásárlók, így 2017 első negyedévében el is költöttek a magyar boltokban 39 milliárd forintot. Ez az előző évi 37 milliárd forinthoz képest már szerényebb, 5 százalék körüli növekedés, a magyarok kinti bevásárlásainak bővüléséhez képest, de a mérleg még így is pozitív a magyar boltok számára - írja a portál.