Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legkisebb keresetekért a dolgozók nagyjából egyharmadát foglalkoztatják, ez az adat relatíve nem rossz - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.  Az ágazatokat vizsgálva az állami szférában nem jellemző a minimálbér. A legalacsonyabb adható jövedelmet elsősorban a mezőgazdaság, valamint az építőipar betanított munkásai kapják, de a turizmus és a vendéglátás területén is jellemző a minimálbér.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az adatokra reagálva kiemelte: árnyalja a képet, hogy sokan - akár az állami, akár a vállalati szférában - alig keresnek néhány ezer forinttal többet a garantált bérminimumnál, ez elsősorban a pályakezdőkre jellemző. Ugyanakkor az ő számukról nem állnak rendelkezésre pontos statisztikák - írja az MTI.

A Liga vezetője szerint ahhoz képest, hogy néhány éve még 1,5 millió dolgozót foglalkoztattak a legkisebb bérekért, mára ez a szám 1,2 millió fő alatt van, úgy, hogy közben folyamatosan bővült a foglalkoztatottság. (Ott spórol a kormány, ahol nem kellene.)

A Vasas Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása szerint a területükön működő vállalkozások körében továbbra is jellemző a szürkefoglalkoztatás, a minimálbéresek közül sokan zsebbe kapják keresetük többi részét. A hivatalosan minimálbéren foglalkoztatottak száma jelentős a feldolgozóiparban, a gyártás területén, illetve az ágazatban működő kis- és középvállalkozásoknál. A zsebbe fizetett jövedelem bevett gyakorlat a feldolgozóipari kis cégek mellett a benzinkutakon, a gépkocsivezetőknél, valamint egyéb kkv-knál.