Jövő csütörtökig, azaz október 31-ig lehet bárhol fizetni a régi, 2017 előtt kibocsátott ezres bankjegyekkel.

Bár a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján október 15-én a forgalomban lévő ezresek 80 százaléka akkor már új bankjegy volt, még viszonylag sok régi bankjegy várt a cserére, összesen 15,5 millió darab. (Azóta a számuk csökkenhetett.)

Mikortól, meddig?

Az ezrescsere hajrájában a vevők megkérhetik az eladót, hogy új ezrest esetleg más címleteket adjon visszajáróként, régi ezres helyett. Ezt a kérést nem tiltja semmi, de a pénztároson múlik, hogy eleget tesz-e neki, ugyanis október 31-ig nem csak az eladók, hanem vásárlók is kötelesek elfogadni a régi bankjegyet.

November 1-től viszont már csak az idén márciusban forgalomba került új ezreseket kell elfogadni, akinél még ezt követően is marad régi bankjegy, az a bankfiókokban és postákon 2021. október végéig díjmentesen cserélheti újakra. A Magyar Nemzeti Banknál még 20 évig, 2038 október végéig lehet ugyanezt megtenni. A szabályozás azt mondja, hogy novembertől csak az új ezreseket kötelesek elfogadni, de egy-egy elfogadóhely - például egy üzlet - dönthet úgy, hogy ezt követően is elfogadja a régit.

Automatákra is vonatkozik

A különböző automatákat is át kell állítani. Erre a jegybank is figyelmeztetett pár napja.

"Az MNB felhívja minden olyan parkoló-, menetjegy-, ital-, és áruautomata-üzemeltető figyelmét, hogy - akik eddig még nem tették meg, azok - haladéktalanul készítsék fel berendezéseiket az új 1000 forintosok elfogadására annak érdekében, hogy a lakosság az új bankjegyekkel is zökkenőmentesen használhassa ezeket az automatákat."

Harmincöt év

Az ezres címlet az idén ünnepli 35. évfordulóját, ugyanis 1983-ban jelent meg, addig az 500-as volt a legnagyobb értékű bankjegy. Az első ezres a zöld színű, Bartók Béla portréjával ellátott bankjegy volt. A zöld ezres pályafutása 1999 augusztus végéig tartott, akkor vonták be őket. Akinél még esetleg van ilyen bankjegy, 2019 szeptemberéig kaphat érte új bankjegyet az MNB-től.

A zöld ezres után 2000-ben jött a kék, Mátyás király-portrés ezres, amelyből több változat is készült. Az első verzió ugyanis a hamisítók kedvence lett, ezért új biztonsági elemeket kapott. Az első verziót 2007 augusztus végén vonta ki a jegybank a forgalomból az elszaporodó hamisítványok miatt. A bevont Mátyás király-portrés ezresről hiányzott az úgynevezett hologramhatású fémcsík és a gyöngyház színű, úgynevezett irizáló nyomat ezért volt könnyebb hamisítani. (Ezekért 2027. augusztus  31-ig ad új ezres a jegybank.) Utódján megjelentek ezek az elemek, így gátat lehetett szabni a hamisított ezresek elterjedésének. Ezeket az ezreseket - amelyekkel 2018. október végéig lehet fizetni - váltja le a csütörtökön bemutatott új ezres bankjegy.

Az ötszázassal zárul a bankjegycsere

A 2017 előtt kibocsátott régi ezresek búcsúja után csak az 500 forintos lecserélése van hátra a 2014-ben indult bankjegycseréből.

Az új ötszázast idén mutatta be a jegybank, bár az új bankjegy 2018. július 4-től törvényes fizetőeszköznek számít, a forgalomban várhatóan jövő februárban jelenik meg.

Címlapkép: Az új, 2018. március 1-jétől érvényes ezerforintos bankjegy UV-fényben a Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatóján 2018. február 28-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd