Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyar Audinál kiharcolt 18 százalékos bérnövekedés egyetlen év alatt nagyon komoly károkat okoz. Ráadásul a győri térségben már több cég jelezte, hogy a következő egy hónapon belül be fognak zárni emiatt a nagy bérnyomás miatt - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az Azonnali.hu-nak adott interjúban.

Szavai szerint a beszállítókon most nagyon erős nyomás van, hogy az előre kialkudott költségcsökkentést, árcsökkentést növeljék. A beszállítók egy része erre reagálva bezárhat, és elviheti a termelését külföldre. Úgy látja, hogy rendben lett volna, ha csak tízszázalékos bérnövekedésben állapodnak meg a felek.

A kamarai elnök meglehetősen pesszimista. Véleménye szerint "a visegrádiaktól szakadunk le, a románok jönnek föl ránk". Magyarországnak a térségben most már Románia a legnagyobb vetélytársa.

Parragh László abszolút egyetértek a túlóratörvénnyel (a szakszervezetek szerint rabszolgatörvény), de nem tartja jól előkészítettnek, és néhány pontján kellően átgondoltnak a jogszabályt.

Arra a kérdésre, hogy honnan lehetne még munkaerőt szerezni a magyar gazdaságba, az MKIK első emberének az a válasza, hogy "keresztény gyökerű és fehér bőrű munkaerőpótlást keresünk. Lehet, ez egyszerűsítés, sokat is szidtak emiatt a mondat miatt." Csakhogy ő is elismeri, hogy ez az erőforrás mára elfogyott.

Egy érdekes magyarázat is előkerült az interjúban: "Tegyük fel, hogy magángéppel járok, és elviszek magammal akárkit. Ez mennyiben különbözik attól, mintha autóval elviszem a sarokig? Azon túl, hogy az előbbi nagyobb értéket képvisel" - fogalmazott a kamarai elnök, aki szerint a magyar közvélemény és a kormány egyaránt prűd.

Emellett Parragh úgy látja magáról, hogy független. Ezt azzal magyarázza hogy morálisan nem kikezdhető, mivel nem csinált on olyat, amire azt mondhatják, hogy ez az ember lopott, csalt, hazudott. Emellett a hatóságok által sem kikezdhető. "Én még a sebességhatárt túllépve sem vezetek. Pedig van egy-két olyan autóm..." - fogalmazott ennél a témánál. A felesége MNB MT-tagságát pedig azzal intézte el, hogy "a feleségem egy fiatal, tehetséges nő, akinek van ambíciója, világlátása, jövőképe".