Jogszabály szerint új közforgalmi patika akkor nyitható, ha az ötvenezernél nagyobb lakosságszámú városokban legalább 4000 lakos, az ennél kisebb településeken pedig legalább négyezer-ötszáz lakos jut egy patikára.  Ott, ahol nincs közforgalmú gyógyszertár, nincs ilyen korlátozás. Az adatbázisok alapján hozzávetőleg 2300 közforgalmú és 680 fiókgyógyszertár működik az országban, emellett 200-nál több kézigyógyszertárban és 180 intézeti ellátóhelyen szerezhetők be gyógyszerek. A portál térképre tette, hol találhatóak a patikák.

A patikaellátottságot a településszerkezet befolyásolja inkább, mint a gazdasági erő, az apró falvakban egyszerűen nem éri meg gyógyszertárat működtetni, így aztán nem csak az uniós szinten is a legszegényebb területek közé tartozó Észak-Magyarországon, Borsod és Nógrád megyében található sok patika nélküli település, hanem Vas megyében is.

A gyógyszertárak számának gyarapodására nem nagyon lehet számítani, Hankó a portálnak úgy vélte, a cél a rendszer fenntartása, amihez a szakpolitikai támogatás mellett a vidék stratégiai fejlesztésére is szükség van.