Csütörtökön bocsátja ki a jegybank az idén megjelenő emlékérméinek legértékesebb darabját a Zsigmond aranyforintja nevű érmét, az 3,491 grammos aranyból készült emlékérme névértéke 50 ezer forint. Összesen 2000 ezer darab kerül belőlük a piacra.

A Zsigmond aranyforintja két másik változatban is megjelenik: az egyik a szintén aranyból készített 50 ezer forint névértékű emlékérme, amelynek azonban súlya az eredetinek a négyszerese, azaz 13,964 grammos. A másik pedig a színesfémből gyártott, 2000 forint névértékű érme. Előbbiből 500 darabot, utóbbiból pedig 2000 darabot bocsát ki a jegybank. Az érméket Soltra E. Tamás tervezte.

A képen a csütörtökön kibocsátott érmék tervrajza látható - Forrás: MNB

A jegybank közölte: a 2016-os emlékérme-program újdonsága az emlékérmék előlapján biztonsági elem alkalmazása. Az érméket gyártó Magyar Pénzverő Zrt. verdejelére (BP.) felvitt, mikroírással készült további "B" illetve "P" betűk szabad szemmel nem láthatóak, minimum tízszeres nagyítással vehetők ki, biztonsági elemként az emlékérmék hamisítás elleni védelmét szolgálják.

Az első emlékpénz 1948-ban jelent meg, amely a 1848-49-es forradalom előtt tisztelgett, a kibocsátások 1968 óta váltak rendszeressé. Az emlékpénzekkel bárhol lehet fizetni, azaz törvényes fizetőeszközöknek minősülnek a névértéküknek megfelelően, mégsem célszerű erre használni őket a numizmatikai és a nemesfémtartalmukból adódóan. Fontos továbbá, hogy az emlékérmék ára nem feltétlenül azonos a névértékkel.

Ha teszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.