A mai bejelentés szerint a folyamatban levő ügyek állása, valamint az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő csalási ügyekben induló büntetőeljárások hatékonyabbá tételét elősegítő eszközök megvitatása volt a fő témája Polt Péter legfőbb ügyész (a képen jobbra) és a héten Magyarországon hivatalos látogatáson tartózkodó Giovanni Kessler, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatója (a képen balra) közötti találkozónak.

A magyar ügyészség és az OLAF a közelmúltban számos ügyben működött együtt, rendszeresek a két fél közötti legmagasabb szintű találkozók és folyamatosak a szakértői egyeztetések, melyek számos eredményt hoztak az EU pénzügyi érdekeit sértő csalás elleni harcban.

Jó kapcsolatot ápolunk a magyar Legfőbb Ügyészséggel, mely szervvel szoros együttműködést folytatunk fontos vizsgálatokkal kapcsolatban - nyilatkozta az OLAF főigazgatója. A jövőben is számítunk legfőbb ügyész támogatására az EU pénzügyi érdekeit sértő csalások és korrupciós cselekmények felderítését, valamint az ilyen ügyekben induló büntetőeljárásokat illetően, biztosítván ezáltal az elkövetők felelősségre vonását - tette hozzá Kessler.

Az OLAF fontos partnere a magyar igazságügyi szerveknek, az uniós pénzügyi érdekek elleni bűncselekmények felderítésében - mondta Polt. Az OLAF valamennyi igazságügyi ajánlása és jelzése nyomán a magyar ügyészség elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték. A nyomozások eredményeként eddig összesen öt ügy végződött vádemeléssel, amelyek közül ezidáig egy ügyben jogerős marasztaló ítélet született. Huszonhárom ügyben jelenleg is folyamatban van a nyomozás.

Az OLAF az egyetlen olyan uniós szerv, mely az európai uniós pénzeket érintő csalások felderítésére, kivizsgálására és megszüntetésére jogosult. Az OLAF közigazgatási vizsgálatokat végez, és a szabálytalanul elköltött uniós pénzek visszaszerzésének céljából különböző intézkedések megtételére tehet ajánlást. Amennyiben a vizsgálat bűncselekmény gyanúját tárja fel, az OLAF vizsgálati jelentését eljuttatja az érintett tagállam ügyészségéhez, és ajánlást tesz a tagállami jogszabályi rendelkezésekkel összhangban álló, az OLAF jelentés alapján szükséges intézkedések megtételére.

Az OLAF a tagállami hatóságoknak az általuk folytatott nyomozás során is segítséget nyújthat, továbbá összehangolja a több, uniós és az EU kívüli államot akár egyaránt érintő nemzetközi csalási ügyeket.