Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A parlament idei záró ülésének harmadik napja délelőtt 10 óra 15 perckor, szavazásokkal kezdődik. A képviselők ekkor hozhatnak törvényt a közigazgatási bíróságokról, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők otthonteremtéséről, a kormányzati igazgatásról, a 2021-es népszámlálásról, a Hungary Helps programról, a magyar-székely összetartozás napjáról, valamint az állami magasépítési beruházások megvalósításáról.

A fentieken kívül számos, már meglévő jogszabályon is módosíthatnak, így például változhat az agrártörvény, valamint a munka törvénykönyve. Ez utóbbi tartalmazza az úgynevezett rabszolgatörvényt, melyről kedden Orbán Viktor is elmondta a véleményét.

A határozathozatalok után az éghajlatváltozás kihívásairól tartanak ötórás időkerettel kiírt politikai vitát az LMP kezdeményezésére.

Az Országgyűlés őszi ülésszaka - a parlament honlapján elérhető ülésterv alapján - csütörtökön ér véget. A képviselők ekkor három, az igazságszolgáltatást érintő javaslatról tárgyalnak: a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi évről szóló beszámolója kerül terítékre.