Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több tucat orosz milliomos igényelt már magyar letelepedési engedélyt, cserébe pedig készek venni a közeljövőben piacra kerülő újfajta magyar kötvényekből - írja a The Moscow Times. A lapnak nyilatkozó magyar ügyvéd szerint Oroszország és a Közel-Kelet csak második a sorban, hiszen Kínából még többen költöznének Magyarországra, ezért a jogászoknak is új perspektívát jelent a letelepedési kötvény.

December végén fogadta el az Országgyűlés azt a jogszabályt, melynek értelmében ha egy külföldi befektető legalább 250 ezer euró (73 millió forint) értékben vásárol minimum ötéves futamidejű speciális magyar állampapírokat, akkor a hozam mellett először tartózkodási, majd letelepedési engedélyt is kaphat. Az első kötvénysorozatot a mai napig nem bocsátották ki, mivel még részletszabályokat tisztáznia kell a képviselőknek - vázolta fel a Moscow Times kérdésére Varga János, a VJT & Partners szakembere.

Csak a spanyol kötvény az olcsóbb

A magyar letelepedési kötvény nem egyedülálló, Európában több ország is kínál hasonlót, azonban az orosz lap cikke szerint csak Spanyolországban olcsóbb letelepedni, mint Magyarországon. A spanyolok ugyanis 150 ezer eurónyi kötvény vásárlását kérik az engedélyért cserébe, viszont ott emellé ingatlant is kell venni, míg nálunk elég szálláshelyről igazolást adni, vagyis például lakást bérelni.

A letelepedési engedély árát persze meg kell fizetnie a befektetőknek, hiszen a speciális kötvény hozama lényegesen alacsonyabb, mint a hasonló futamidejű "normál" állampapíroké. A törvény szerint a legalább ötéves kötvényre minimum 2 százalékos éves hozamot kell fizetnie az államnak - figyelmeztet Varga.

A kormány azzal számol, hogy 2013-ban 1500 ember vásárolhat letelepedési kötvényt, így 375 millió euró bevétele lehet ebből az államnak.

Évenként egy sorozat

Az ötéves, minden év december 20-án induló kötvény devizaneme euró, alapcímlete 250 ezer euró lesz, abból egy naptári évben egy sorozatot hoz forgalomba az ÁKK Zrt.. A "letelepedési államkötvények" − amelyek indulását megalapozó törvény 2012. december 28. óta hatályos − kamatlábát az ÁKK a forgalomba hozatalkor állapítja majd meg. A lehetséges befektetők egy naptári hónapon belül legfeljebb kettő, az ÁKK által előzetesen meghatározott forgalomba hozatali napra vonatkozóan jogosultak vételi nyilatkozatot tenni. További feltétel, hogy a zártkörű forgalomba hozatalhoz befektetési szolgáltató igénybevételére nem kerülhet sor.

Biztonsági kockázatok

A Népszabadság által korábban idézett biztonságpolitikai szakértők szerint komoly kihívást jelenthet majd a relatíve kis összeggel hozzánk érkező befektetők ellenőrzése. Szakértők arra hívták fel a figyelmet: bár szakmailag nem megoldhatatlan, de fel kell készülni arra, hogy bűn- és terrorszervezetek is megkísérelhetik a számukra aprópénznek mondható 70 millió forintért uniós letelepedési engedélyhez juttatni az amúgy látszólag feddhetetlen tagjaikat (a büntetlen előélet továbbra is feltétel marad). Sokkal nagyobb viszont a javaslatban rejlő gazdasági kockázat - azzal együtt is, hogy a kötvényeladással a költségvetés is bevételhez jut.

Miután azonban számos szabad tőkével rendelkező ország nyílt protekcionista hitelpolitikát folytat, vagyis jóval kedvezőbb feltételekkel ad kölcsönt saját, külföldön érvényesülni kívánó befektetőinek, ez több elemző szerint is azzal fenyeget, hogy az ily módon ide csábított külföldi befektetők a hazájuk bankjaitól az itteninél lényegesen kedvezőbb feltételekkel felvett hitelekből alapított vállalkozásaikkal "leverhetik" a hazai kis- és középvállalatokat - írta a Népszabadság.