Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2016-ban elindult a Maradék nélkül élelmiszerpazarlás elleni program, amihez a tárca és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is csatlakozott.

A becslések szerint az unió 28 tagállamában évente 88 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek értéke eléri a 143 milliárd eurót. Magyarországon 1,8 millió tonna az élelmiszerhulladék évente, ennek egyharmada a háztartásokban termelődik. Egy főre vetítve egy magyar háztartás évente 68 kilogramm élelmiszerhulladékot termel a Nébih felmérése alapján, ennek a fele megmenthető lenne több odafigyeléssel.

A Maradék nélkül program kiemelt figyelmet szentel az élelmiszerlánc szereplőinek támogatására is az élelmiszerhulladékok mérséklésében: a kampány 4 munkacsoportot működtet, szakértői a vendéglátás, a kereskedelem, az ipar és a civil szektor kihívásaira próbálnak megoldásokat találni. Iskolások számára is kidolgoztak egy ismeretterjesztő anyagot, ezzel szeretnék növelni a korosztály tudatosságát.

A kép forrása: Pixabay.