Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: több bank ügyfelei is jelezték szerdán és csütörtökön, hogy tartozással rendelkező ügyfelek szerződéseit hirtelen elkezdték felmondani azért, hogy a fizetési elmaradással rendelkező adósok ne léphessenek be a számukra is megnyíló árfolyamgátba. A frakcióvezető a kommünikében úgy fogalmazott: "amennyiben ez a gyakorlat tendenciát mutat, azt tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak gondolom!"

Rogán Antal határozottan arra kéri a jelzálogpiac hazai szereplőit, hogy ne gátolják, hanem segítsék a fizetési késedelemmel rendelkezők belépését az árfolyamgátba, mint írta, az adósok belépésükkel ismét fizetőképessé válhatnak.

Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés a héten döntött a devizahitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatról. Az új jogszabály kiszélesíttette azok körét, akik beléphetnek az árfolyamgátba, így már a 90 napon túli tartozással rendelkezők is élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Az elmúlt napokban a sajtóban is megjelent elemzésekből, számításokból most már világosan látszik, hogy egy átlagos adósság esetén a törlesztőrészlet akár 40-45 százalékkal is csökkenhet, megközelítve ezzel a felvételkori szintet - közölte.

A jogszabály értelmében a hitelintézetek átlagosan 20-25 százaléknyi hitelt engedhetnek el az állami kezességvállalás feltételeként. A Fidesz-frakció parlament által elfogadott javaslata több mint 150 ezer magyar család számára nyújt érdemi segítséget.

"Köztársasági Elnök Urat arra kérem, hogy amennyiben nincs ellene kifogása, a törvény mihamarabbi kihirdetéséhez szükséges lépéseket tegye meg!" - olvasható a közleményben, amely így folytatódik: "a Magyar Nemzeti Bank elnökét pedig a mai napon írásban is felkértem, hogy az árfolyamgát megnyitásának parlamenti elfogadása és a törvény kihirdetése közti időszakban felmondott szerződéseket az MNB, mint a pénzügyi felügyelet gyakorlója, minden esetben külön vizsgálja meg!"