Az Eurostat jelentése szerint Magyarországon tavaly az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) 62 százaléka volt az uniós átlagnak. Ennél rosszabb mutatóval csak Bulgária rendelkezik, 54 százalékkal, Horvátország ugyanezen a szinten állt, Románia pedig a 2015-ös 58 százalékról 2017-re 68 százalékra javított - írja a 24.hu.

Igaz ugyan, hogy ez az eladósodás növekedésével járt, de a román államadósság a GDP 49 százaléka, míg a magyar 2018 harmadik negyedévében a jegybank adatai szerint a GDP 72,8 százalékát érte el.

Ha a gazdaság összteljesítményében meglévő különbséget nézzük, akkor azt találjuk, hogy Orbán-kormány hatalomra kerülése óta, azaz 2010 és 2017 között Románia 393 milliárd dollárral több GDP-t termelt, mint Magyarország. (A hírportál számításában nem az egy főre jutó román és magyar GDP-t hasonlította össze, mivel mindkét ország lakossága jelentősen csökken a rendszerváltás óta, így részben demográfiai, nem gazdasági folyamatoknak köszönhető a fejenkénti GDP emelkedése.)

Ha a 2017-es adatokat nézzük, akkor tavaly a román GDP a Világbank szerint 211,8 milliárd dollár volt, a magyar ennél 72,7 milliárddal kevesebb, azaz 139 milliárd dollár.

Az Európai Parlament a napokban támogatta Románia és Bulgária esetleges csatlakozását a schengeni egyezményhez. Amíg azonban akár csak egyetlen EU-tagállam (például korábban így tett Hollandia) is ellenzi a csatlakozásukat, a kérdés nem kerülhet érdemben napirendre. Tíz nap múlva Románia veszi át az EU soros elnöki tisztségének ellátását.