Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Igazat adott a szlovén Legfelsőbb Bíróság egy nyugdíjasnak, és érvénytelenítette a tavalyi népszavazás eredményét, amelyet a Drugi tirről, azaz a Koper és Divaca közötti "második vasúti vágányról" tartottak. Az építkezésben akár Magyarország is részt venne, és így könnyebbé válna az Adriára való teherszállítás itthonról - írta a 24.hu.

Így most meg kell ismételni az eljárást, és újra kell szavazniuk a szlovéneknek, hogy akarják-e a beruházást, amely Magyarország számára is könnyebbé és gyorsabbá tehetné az adriai kikötő, Koper elérését. Az építkezésről szóló törvény így továbbra sem léphet hatályba - idézi Dnevnik című újságot a 24.hu.

A 650 millió eurós összköltségű projektbe a tervek szerint Magyarország 200 millió euróval szállna be. Cserébe a magyar kormány azt kérte, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében magyar vállalatok is komoly szerepet játszhassanak, mivel a koperi a magyar vállalatok által leginkább használt kikötő.

A kép forrása: Shutterstock.