Az ítélet előzménye, hogy egy Madridból Brüsszelbe tartó utas olyan bőröndöt vitt magával, amely nem fér el a szemközti ülés alatt, de mivel nem vett korábban sem elsődleges beszállást, sem 10 kilós feladott poggyászt, ezért a beszálláskor 20 eurót fizettettek vele. A bíróság szerint azonban a 10 kilós poggyász is könnyen elhelyezhető a kabinban, így a szabályzat túlzó, ezért érvénytelennek minősítette, és kötelezte a Ryanairt, hogy törölje a vonatkozó kitételt az utazási feltételei közül - olvasható a portálon.

A légitársaságnak kamatokkal együtt vissza kell fizetnie a 20 eurót. Kártérítést azonban nem kap, mert a bíró szerint az eset nem okozott akkora stresszt, ami erre alapot adna. Habár az ítélet ellen nem lehet fellebbezni, a Ryanair közölte, hogy nem változtat semmin.

A fapadosoknak nagyon fontos a közepes méretű kézipoggyászok után beszedett díj, így minden esetben elmennek a falig a G7 szerint. Eddig sikerült megakadályozni, hogy precedenst teremtsenek a hasonló ügyek.