A kormányfő helyettese újságírók előtt ezzel indokolta azt a törvényjavaslatot, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt jegyeznek. A kormány kész állami támogatást nyújtani az Igazi Csíki Sör gyártásához és helyzetbe hozná a kézműves söröket is.

A javaslattal, amelyet jövő héten kezd tárgyalni az Országgyűlés, az önkényuralmi jelképek tilalmát kiterjesztik majd a kereskedelmi célú termékekre is - mondta Semjén Zsolt.

A politikus a törvényjavaslatot "absztrakt erkölcsi megfontolással" indokolta, ugyanakkor kérdésre nem cáfolta, hogy összefüggés van a Heineken cégérével és az Igazi Csíki Sör forgalmazásának akadályozásával.

Kérdésre kitért arra is, hogy a kormány a jövőben kész állami támogatást nyújtani majd az Igazi Csíki Sör gyártásához és a kézműves sörök előállításához.

Ha a törvényjavaslatot elfogadja az Országgyűlés, hatályba lép, akkor amennyiben ilyen jellegű bejelentés érkezik a lakosságtól, az arra hivatott szerv dönteni fog, lehet-e forgalmazni a Heineken vörös csillagú logóval ellátott söreit. A törvényjavaslatban annyi engedmény szerepel, hogy indokolt esetben a kormány felmentést adhat - mondta Semjén.