A legnagyobb svéd lap, az Aftonbladet is Semjén Zsolt KDNP-elnök svédországi vadászatai után kutakodik. A magyar politikus ajándékba kapott kirándulásán ugyanis egy házi állatként tartott rénszarvast ejtett el, mivel az országban már a természetben nem élnek ilyen vadak.

Jelentkezett is a lapnál Niklas Jonsson, aki azt állítja, az övé volt az a rénszarvas, amit a fotók tanúsága szerint Semjén egyik vadászatán lőttek agyon, majd vittek el helikopterrel egy kötélen lógatva.

"Az enyém. Látni a füljelzőt rajta. És senki sem kapott engedélyt arra, hogy kilője" - idézi a 444 a svéd újságnak tett nyilatkozatát. Szerinte amit a magyar politikus tett, olyan mintha besétált volna valaki farmjára és lelőtte volna annak a tehenét.

Maga sem tudja, mikor tűnhetett el a kérdéses rénszarvas. Azt ígérte, feljelentést tesz a rendőrségen.

A Fidesz-KDNP politikusai (például Rétvári Bence és Budai Gyula) és a kormánysajtó a hétvégén Semjén Zsolt Svédországban élő rokonainak meglátogatásával igyekezett magyarázni a miniszterelnök-helyettes luxusvadászatait. A Magyar Nemzet azonban megtudta, nem ők, hanem egy magyar vállalkozó, Farkas József fizethette az utakat. Az ő érdekeltségébe tartozik mások mellett több magyarországi hotel is, ezek rengeteg állami megbízáshoz jutottak különösen 2010 után, több mint 530 millió forintnyi európai uniós forrást is elnyertek.

Semjén Zsolt közismerten szenvedélyes vadász, legutóbb a FeHoVa szakkiállításon állt ki a hobbija mellett. Azt kifogásolta, hogy az EU szigorítaná a fegyvertartás szabályait a terrorizmus miatt, de a politikus szerint a "migrációs problémákra" nem ez a megoldás.

A kép forrása: Shutterstock.