Az elmúlt két hónapban több európai országban is rosszabbodott az afrikai sertéspestis (ASP) járványhelyzet - közölte Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Romániában a legsúlyosabb a helyzet, eddig mintegy 50 ezer sertést kellett leölni. Az ország dél-keleti megyéiben, a Duna-deltában és környékén összesen 80 településen több mint 500 háztáji, valamint 3 nagyüzemi állományt számoltak fel a szakemberek. A magyar határhoz közeli Bihar, Szatmár és Szilágy megyékben már 14 településen állapították meg az ASP jelenlétét, vaddisznókban és házi sertésekben egyaránt.

A Nébih tájékoztatása szerint Lengyelországban az elmúlt időszakban több mint 1500 vaddisznó és 53 házi sertés esetében igazolták az ASP-t. Immár az érintett területek mindegyikén (Varsó környéke, a Kalinyingrádi területtel szomszédos vidék, illetve az ország keleti határvidéke) növekvő számban fordulnak elő vaddisznó és házi sertés esetek is.

A Balti államok közül Litvániában és Lettországban a vaddisznó esetek száma nőtt meg jelentősen (több mint 1500). Litvániában emellett a házi sertés állományokban is folyamatosan terjed a vírus. A háztáji állományokon túl már egy kétezer sertést tartó nagyüzemi gazdaságban is megállapították a betegséget. Észtországban idén 200 vaddisznóban igazolták az ASP jelenlétét.

Csehországban idén eddig 28 vaddisznó esetet regisztráltak (az utolsót április végén), amelyek mindegyikét a korábban már korlátozás alá vont területen belül találták. Európa több más országában azonban rosszabbodott az ASP járványhelyzet az elmúlt két hónapban.

Magyarországon eddig csak vaddisznóknál igazolta az ASP jelenlétét a Nébih laboratóriuma. A Nébih szerint meg kell akadályozni, hogy a házi sertések vaddisznóval érintkezzenek. Azt is javasolta a hivatal, hogy senki ne hozzon haza sertéshúst azokból az országokból, ahol a betegség előfordul.

A fotó forrása: Shutterstock.