Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vagyonkezelés céljából került a birtokába az osztrák bankban tárolt, több mint negyedmilliárd forint értékű valuta. A Magyar Nemzet szerint egyebek mellett ezt vallotta Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese, akinek előzetes letartóztatását tegnap kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség. A lap úgy tudja, a kihallgatáson a pénz eredeti tulajdonosáról nem beszélt.

Simon korábban az ausztriai banknak azt mondta, a pénz egy ingatlan és egy cég eladásából származik, ez azonban valószínűtlen, mivel a politikus birtokában abban az időben nem volt sem ilyen nagy értékű cég, sem ingatlan.

A volt országggyűlési képviselőt a főügyészség hétfőn ismét kihallgatta, és azzal gyanúsította meg, hogy hamis bissau-guineai útlevelet szerzett, és az irat segítségével egy ismerősén keresztül bankszámlát nyitott. A Hír TV értesülései szerint Simon az év elején a valótlan dokumentumot felhasználva 250 ezer eurót helyezett el a MagNet Bankban a fővárosban. A politikus vagyonnyilatkozatában ez az összeg sem szerepel - olvasható az Index.hu-n.