Ismét több száz millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesül egy olyan alapítvány, amely erősen kötődik a nemrég költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt vád alá helyezett Simonka György fideszes országgyűlési képviselőhöz - írja a 24.hu. A Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány (DBMTKA) őshonos háztáji állatok és növények bemutatására kap 450 millió forintot.

A tervek szerint ebből a pénzből egy turisztikai attrakció keretében mutatnának be egyebek mellett:

  • 13-féle tyúkot,
  • szarvasmarhákat,
  • gyimesi racka juhokat,
  • valamint 16 őshonos gyümölcsfát, és szőlőt.

Ugyanez az alapítvány 2017-ben egy ezzel csaknem megegyező elképzelésre már elnyert háromszázmillió forint brüsszeli támogatást.

Akkor Mezőhegyes volt a beruházás központja, most pedig az onnan mindössze 26 kilométerre fekvő Dombegyházon kellene a hasonló projektet megvalósítani. Csakhogy a Mezőhegyesre megálmodott turisztikai központból nem valósult meg semmi, aminek tükrében érdekes, hogy az új pályázatban a máig meg nem valósult háromszázmilliós projekt sikerére hivatkoztak.

A Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítványt 2007-ben alapították Pusztaottlakán, egy évvel azután, hogy Simonka Györgyöt polgármesterré választották a településen. 2009-ben a fideszes politikus édesanyja és felesége is kuratóriumi tagja volt az alapítványnak, majd néhány évig Simonka unokahúga vette át a DBMTKA vezetését.

Később próbálták a családtól távolabb helyezni az alapítványt, ám annak kuratóriumában ketten is ülnek olyanok, akik a kormánypárti politikus üzlettársai voltak a Magyar Termés Tész Kft.-ben és a Paprikakert TÉSZ Kft.-ben. E két társaság tevékenysége a politikus elleni vádemelés részét képezi.