Az államháztartás központi alrendszere 2017 januárjában 123,4 milliárd forint többlettel zárt, ami a korábbi évekhez viszonyítva is kedvező első havi egyenleget jelent - közölte az NGM, amihez szakmai alapon még hozzátették, hogy ez is bizonyítja, hogy "Magyarország erősödik".

Január - elvileg - szufficites hónap, hisz a nagy kiadások még nem jelentkeznek ellenben a decemberi fizetések prémiumok után ekkor fizetik be a személyi jövedelemadót, a tb-járulékokat és a nagy karácsonyi áfa-ja is januárban folyik be a költségvetésbe. Ennek ellenére az elmúlt hét évben ez csak a harmadik év amikor sikerült szuffiittel hoznia kormánynak a januárt. A mostani 123,4 milliárdos többlet minden idők legjobb januári adata.

A következő hónapokról még korai beszélni a költségvetés módosításán már dolgoznak az NGM-ben, hisz a büdzsé elfogadása óta a kormány több száz milliárd forintos kiadásra adott utasítást az NGM-nek, de az adóbevételi számokon sem vezették át januári tb-járulék és társasági adócsökkentéseket. A szaktárca most kiadott közleményében is a szokott kincstári szöveg olvasható miszerint " a kormány a 2017-es költségvetés végrehajtásakor változatlanul elkötelezett a kiszámítható és felelősségteljes közpénzügyi gazdálkodás mellett."

Az államháztartás egyenlege januárban és decemberben (milliárd forint)
20102011201220132014201520162017
január31,3-122,8107,3-2,5-75,4-53,892,2123,4
december-869,8-1734,4-598,6-929,2-825,7-1218-761,1
Forrás: napi.hu

A részletekről annyit tudni, hogy központi költségvetés 65,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 25,5 milliárd forintos, míg az elkülönített állami pénzalapok 32,0 milliárd forintos többletet mutattak - vagyis mindenhol többlet keletkezet.

Tavaly 92,2 milliárdos többlettel indított az államháztartás. A két év január havi egyenlegét összehasonlítva elsősorban a különféle adóbevételek (társasági adó, általános forgalmi adó, jövedéki adó, szociális hozzájárulási adó és járulékok) idei kedvezőbb alakulásával magyarázza az NGM a kedvezőbb egyenleget. Ez főként továbbra is a reálgazdasági folyamatoknak, valamint a gazdaság fehérítését, illetve a foglalkoztatás bővülését célzó kormányzati intézkedések eredményességének köszönhető.

Mindemellett az állami vagyongazdálkodási - közelebbről nem részletezett bevételei lettek magasabba. A szűkszavú közlemény a kiadásokról csak annyit áruét el, hogy uniós kiadások emelkedtek. A 2017-re vonatkozó kedvező makrogazdasági előrejelzések mellett az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél reális és teljesíthető - közölte az NGM.