A parlament elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait, így a szeptemberi végszavazáskor elvileg már nem változhatnak a hiányszámok. Más kérdés, hogy a most elfogadott költségvetés makropályája, bevételi oldala finoman szólva is megalapozatlan.

A parlament csütörtök délutáni szavazásával rögzítette 2013-as költségvetés hiányát eszerint az 653,87 milliárd forint lehet, az eredetileg tervezett 677,3 milliárd forinttal szemben. Az államháztartás idénre tervezett hiánya 576 milliárd forint. A csökkenés elsősorban a kamatkiadások száz milliárdos "csökkentése" miatt következett be. Az elfogadott módosító javaslatok 260 milliárd forinttal növelték meg kiadásokat, a bevételek ezzel szemben 283 milliárd forinttal nőttek - így csökkenhetett 23 milliárddal a hiánycél. A 654 milliárdos hiány eredményszemléletben 2,2 százalékos GDP-arányos deficitet takar.

A főösszegek szavazása előtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azzal indokolta a korai költségvetési szavazást, hogy a magyar kormány így akarja az eurózóna válsága közepette kiszámíthatóvá tenni a magyar gazdaságpolitikát. Matolcsy szavai szerint az elmúlt hónapokban sikerült ugyan távolabb kerülni a válságtól, de ez a válság Magyarországot érinti - ha másként nem a legfontosabb külpiacai az eurózónában találhatóak. A miniszter szerint a magyar gazdaság az idén stagnál, ám 2013-ban már növekedésnek indulhat.

Ellenzéki módosítókkal nem foglalkoztak

A főösszegek előtt a parlament mintegy 300 módosító indítványról szavazott, amelyek közül négy fideszes és 16 olyan módosítást fogadtak el, amit közvetlenül a kormány nyújtott be költségvetési bizottságnak. Az LMP és a Jobbik hiába bombázta tele a költségvetési tervet egyetlen indítványukat sem támogatta a többség, ezt idejekorán felismerve az MSZP már be sem nyújtott egyetlen módosító javaslatot sem.

Az elfogadott kormányzati módosító javaslatok néhány százmilliós átcsoportosításokat takarnak a 15 ezer milliárdos főösszegen belül. Egy közös bennük, hogy a kiadásnövelő indítványokat az áfabevételek 15,2 milliárdos emelésével "ellensúlyozták". A legnagyobb tétel a járási hivatalok 8,8 milliárdos előirányzata, ugyanis a büdzsében elfelejtették megtervezni a járási kormányhivatalok kiadásait. Az áfabevételek növelésével teremtettek forrást többek között az önkormányzati utak aszfaltozására - amire például így egymilliárd forinttal több jut -, vagy épp ferihegyi gyorsforgalmi út meghosszabbításra, amire 670 millió forintot szavaztak meg a képviselők, de 35 millió forinttal külön előirányzatot hoztak létre a

Időhiány miatt elmaradt az érdemi vita

Az elfogadott módosítók közül nagyságrendileg kilóg a kormány munkahelyvédelmi akciótervét megalapozó módosítás, amely összesen 300 milliárd forintot mozgatott meg. A javaslatot idő hiányában a parlament meg sem tárgyalhatta, így az érdemi vita nélkül került szavazásra - amit természetesen a fideszes többség elfogadott. Ennek részeként a kormány száz milliárd forinttal, 1225 milliárd forintra mérséklete a 2013-as kamatkiadásokat, mondván az EU-IMF tárgyalások várható sikeres lezárása következtében jóval kedvezőbb hozamok alakulnak ki. Idén a kamatkiadások a tervek szerint 1064 milliárd forintra rúghatnak - a csökkentett összeg viszont így is vaskos tartalékot tartalmaz.

Az új adók révén jelentősen átrendezték a bevételi oldalt: a társasági adóbevételeket 56 milliárd forinttal, az eva-előirányzatot 55 milliárd forinttal húzta meg egy tollvonással a parlament. Cserébe jönnek az új adók: megalapozott háttérszámítás hiányában hasraütésszerűnek mondható számok szerint a "kisadózók tételes adójából" 74 milliárd forint, kisvállalkozási adójából 214,5 milliárd forintot folyhat be 2013-ban. (A törvényjavaslatokat a kormány kedden terjesztette be, azok elfogadására valamikor októberben kerülhet sor leghamarabb, akkor amikor már a költségvetés végszavazása elvileg lezajlik.)

A kormány indoklása szerint a munkahelyvédelmi akcióterv hatására növekszik a foglakoztatás, így az adóbevételek 40 milliárd forinttal növekedhetnek. Ugyanakkor a szociális hozzájárulási adóból társasági és osztalékadóból összesen 307,5 milliárd forint esik ki, ezeket részben kompenzálják az új adóbevételek.

Kisebb bevétel a tranzakciós illetékből

Az áfa-előirányzat 109,4 milliárd forintos fiktív emelése azonban még ezen is túltesz: ezt ugyanis a hatékonyabb ellenőrzésektől és a szürkegazdaság visszaszorításától várnák, így csak áfából 2950,8 milliárd forint bevételre számít a kormány és most már a hivatalos költségvetés is. Csökkentették viszont a pénzügyi tranzakciós illeték előirányzatát 283 milliárd forintról 239,9 milliárd forintra. Ebből 123 milliárd terheli a bankokat, a fennmaradó 116,9 milliárd forintot a jegybanknak és a Magyar Államkincstárnak kell befizetnie.

A kormány beterjesztette jövedéki adó emelésének módosítását, ami kifejezetten az LPG gázüzemű autósokat sújtja, de két ütemben emelkedik a dohány és alkoholtermékek jövedéki adója is - összesen 48,8 milliárd forintot vár a kormány ebből a forrásból, így a jövedéki adóelőirányzat 961,9 milliárd forintra emelkedik.

 

A főbb adóváltozások a 2013-as büdzsében (milliárd forint)
20122013 tervezett2013 módosított
Társasági adó356,2380,8324
Eva225178,2123,2
Kisadózók tételes adója0074,3
Kisvállalati adó00214,5
ÁFA272228262951
Jövedéki adó913,8913,1961,9
Pénzügyi tranzakciós illeték0283239,2
Biztosítási adó52,528,5
Forrás: Parlament