Az Igazságügyi Minisztérium 509 dolgozója részesült fejenként bruttó 215 ezer forint értékű ajándékutalványban a nyáron, köztük a tárca felső vezetői is - tudta meg a Napi.hu.

Az igazságügyi miniszter és a tárca államtitkárainak juttatásait tartalmazó dokumentumok augusztus első hetében frissültek. Ebből derült ki, hogy a felsővezetők június-július fordulóján kapták meg a 215 ezer forint értékű juttatást 2016 nyarához hasonlóan.

A minisztérium lapunknak azt írta, hogy a magas színvonalú munka elismerésének egyik bevett módja az eseti juttatás, nem csak a köz- de a magánszférában is. Ezen túl cél a dolgozók szezonális anyagi terheinek csökkentése is. Nyáron ilyen a nyaralás vagy a gyerekek táboroztatása is.

Mivel a juttatásra jogosultak körébe a politikai vezetők is beletartoznak, így nem volt akadálya annak, hogy a miniszterek és az államtitkárok is kapjanak hozzájárulást a nyári költségeikhez.

Trócsányi László miniszter fizetése bruttó 1,1 millió forint, ez gyerekkedvezmények nélkül nettó 733 forint. A miniszter éves cafeteria-kerete - a többi vezetőhöz hasonlóan - évi bruttó 200 ezer forint, jutalmat csak nyáron kapott, illetve karácsonykor részesült egy csekély értékű 11 ezer forintos ajándékban.

Jobban jártak az államtitkárok

A nyári jutalmak mellett a minisztérium három államtitkára, Vízkelety Mariann, Kecsmár Krisztián és Völner Pál tavaly november végén is kaptak bruttó 250 ezer forintot, vélhetően a karácsonyi terhek csökkentése érdekében. A miniszteréhez képes magasabb összegű egyedi juttatás annyiban érthető, hogy az államtitkárok fizetése még a bruttó 1 millió forintot sem éri el (997 ezer). Ennek nettója pedig alig több 660 ezer forintnál.

Nem olyan népszerű ez a forma

Az ajándékutalvány egyébként nem igazán népszerű forma a minisztériumok felső vezetői körében. Bár a kormany.hu-n a juttatásokat részletező dokumentumok csak késve frissülnek, jelenleg úgy tűnik, hogy ajándékutalványt az Igazságügyi Minisztériumon kívül csak a agrártárcánál és a Miniszterelnökségnél adtak.

A Földművelésügyi Minisztériumban egységesen bruttó 350 ezer forint járt tavaly decemberben. A Miniszterelnökségnél vegyes a kép, ugyanis egyes államtitkárok kaptak ajándékot Mikulásra (sic), mások nem, sőt volt aki bruttó 100 ezer forintot, volt aki csak 50 ezret vihetett haza.

A miniszterelnöki kabinetirodánál sincs jutalom, viszont az államtitkárok tavaly kaptak 450 ezer forint ruházati hozzájárulást.

A Belügyminisztériumban, az Emberi Erőforrások Minisztériumában, a Honvédelmi Minisztériumban, a Külügyminisztériumban, a Nemzetgazdasági Minisztériumban és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban ajándékutalványt nem osztottak, csak a 200 ezres cafeteria járt a fizetésen felül.