A budapestiek által szemétdíjként befizetett évi 30 milliárd forint mintegy harmadát egyszerűen elvenné az állami kukaholding - értesült a Népszava a Főpolgármester Hivatalhoz közel álló forrásokból. A hulladékszámlák országos beszedését végző NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. ugyanis a jövőben 7-11 milliárd forinttal kevesebbet fizetne a Budapest és környéke szemétszállításáért felelős Fővárosi Közterület-fenntartónak (FKF) annál a körülbelül 30 milliárd forintnál, amit a cég a tevékenységi területén a lakóktól beszed.

Az NHKV vezérigazgatója, Vásárhelyi Tibor arról tájékoztatta az FKF-et, hogy a továbbiakban nem tekinti irányadónak a cégeik közötti, 2016 óta meglévő szerződést. Az NHKV ennek folytán nem fizeti ki teljes egészében az FKF-nek azt az összeget, amit a fővárosiaktól beszed. Ezzel érdemben veszélyeztetik az FKF működését, a hulladékszállítás biztonságát. A főpolgármester szerint a cég vezetője önhatalmúlag tekinti érvénytelennek a kormány és a főváros közötti, 2018-as megállapodást.

A Népszava szerint az NHKV újdonsült álláspontja alapján 7-11 milliárd forinttal csökkenhet az FKF kukaholdingtól származó, a köztük az NHKV 2016-os indulása óta érvényes szerződés alapján fizetett, évi mintegy 30 milliárdos bevétele. Ez valóban tetemes érvágás. A 2018-as Orbán-Tarlós megállapodás egyetlen értelmezhető kitétele, miszerint a negyedévesről átállnak a havi elszámolásra szintén nem teljesült. Igaz, konkrét szerződések híján ezért Orbán Viktor kormányfő csak politikailag felelős. Olyannyira, hogy a jelek szerint inkább a fővárosi hulladékgazdálkodás anyagi kivéreztetése irányába nyílt meg az út, ami rövidebb-hosszabb ideig a házak előtt felhalmozódó szeméthegyekkel fenyeget.

Míg korábban a települési hulladékszállítók maguk szedték be tevékenységük ellenértékét, a díjmeghatározás központosítása, a magánszereplők állami kivásárlása és a díjak befagyasztása után, négy éve a kormány a díjbeszedést is központosította. Akkortól a kukacsekket az állami NHKV szedi be. Ezt aztán elvileg különböző belső képletek alapján vissza kellene osztania a tevékenységet változatlanul végző önkormányzati hulladékszállítóknak. A gyakorlat ugyanakkor máig a káosz jeleit mutatja. A hulladékcégek váltig arra panaszkodnak, hogy egyre kevesebb pénzt kapnak az NHKV-tól, a kukaholding általában fél éves késéssel leadott üzleti beszámolóinak könyvvizsgálói jelentései pedig úgyszintén visszatérően áttekinthetetlen belső elszámolásokról adnak számot. A cég követelésállománya például százmilliárdos bevételeik körülbelül felére rúg.