A tervezet szerint az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) feladata többek között ellenőrizni  az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetőségét, így az ellátásszervezéssel, a beutalási renddel, a betegek tájékoztatásával kapcsolatos szabályok érvényesülését, s az intézmény gondoskodik a betegek, ellátottak és gyermekek külön törvényben meghatározott jogainak érvényesüléséről, védelméről.

Az OBDK közzéteszi a jogvédelmi képviselők elérhetőségét, működteti azok hálózatát, irányítja, szervezi és ellenőrzi a szakmai munkájukat. Javaslatot tehet az ellátások hozzáférhetőségére vonatkozó jogszabályokra, tájékoztatást kérhet az ellátásszervezést végző szervtől, és intézkedéseket is javasolhat.

A betegjogi képviselő tájékoztatja a beteget az egészségügyi dokumentáció kezelésével, a panasztétellel, jogorvoslattal kapcsolatos jogairól, lehetőségeiről és segítséget nyújt a dokumentáció elérhetőségével összefüggő, az érintett szolgáltatónál alkalmazott gyakorlat alapján a szükséges információk megszerzésében.

A betegeken kívül az egészségügyi dolgozókat is tájékoztatja a betegekkel kapcsolatos kommunikációs és mediációs technikák gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos ismeretekről és különös figyelemmel kíséri a fizikai és infókommunikációs akadálymentesítés helyzetét az érintett szolgáltatónál. Munkája során kapcsolatot tart többek között az egészségügyi szolgáltatást nyújtókkal és fenntartóikkal, az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal, valamint a Nemzeti Betegfórummal - olvasható a jogszabálytervezetben.

Az új intézmény kezeli a jogutód nélkül megszűnt szerveknél keletkezett egészségügyi dokumentációt, nyilvántartja a jogutód nélkül megszűnt egészségügyi intézményeket, s őrzi többek között az Irányított Betegellátási Rendszer működtetése során keletkezett betegdokumentációt.

Az OBDK módszertani útmutatókat dolgoz ki az egészségügyi szolgáltatók adatkezelésével kapcsolatban, s ellátja a két- és többoldalú kormányközi nemzetközi kapcsolatokból és az európai uniós tagságból eredő feladatokat, együttműködve az illetékes magyar szervekkel. A szervezet  tájékoztatja a betegeket a határon átnyúló egészségügyi ellátás igénybevételével kapcsolatos jogaikról és jogosultságaikról is.