A portál szerint a demonstráció eredetileg nyolcig tartana, de egyre több taxis azt mondja, szerdáig maradnak. A rendőrségre mentek hét óra előtt többen, hogy erre hivatalosan engedélyt kérjenek.

A taxis szakszervezete szerint az Uber nem működik jogszerűen

Míg a taxikat évente többször is átvizsgálják, így csak "kifogástalan műszaki állapotú autókkal" fuvaroznak, az Uber vállalkozóinak gépkocsijait senki nem ellenőrzi, "a műszaki állapotuk nem érdekel senkit, (...) a gumik állapota sem" - közölte a szervezet.

Amíg az Uber-vállalkozáshoz "elég egy kósza ötlet", addig ahhoz, hogy sárga taxis lehessen valaki, komoly befektetés szükséges. Véleményük szerint ezért sérül a versenyegyenlőség elve, hiszen az Uber azért lehet olcsóbb, mert a taxisokat köti a kötelező tarifa, amelyet - mint írták - nem ők akartak. Az Uber-gépkocsivezetők egészségi, mentális állapotát nem ellenőrzik, a taxisoknak azonban komoly pályaalkalmassági vizsgálaton kell átesniük.

Előzetes bejelentés nélkül kezdtek hétfő reggel demonstrációba a fővárosban taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tiltakozásul. Délután három óra után a tiltakozók lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét. Estére egy-egy sávon mindenütt megindulhatott a forgalom.