Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó Péter az TV2 Mokka című műsorban azt mondta: Járai Zsigmondnak, a Költségvetési Tanács elnökének igaza van, amikor arról beszél, hogy a nemzetközi gazdasági helyzetet a törékenysége miatt folyamatosan figyelni kell, de a kormány óriási tartalékot tervezett be a jövő évi költségvetésbe és ezért hozza létre az országvédelmi alapot is, idén pedig megvan a forrása minden plusz kiadásnak.

A Költségvetési Tanács elnöke és az ÁSZ-elnök is világossá tette, vannak kockázatok, de ezeket mi is látjuk, aki "ilyen nemzetközi gazdasági környezetben ezt nem hajlandó észrevenni, az homokba dugja a fejét és többet árt, mint használ" - fogalmazott Szijjártó Péter. Leszögezte: a kormány folyamatosan figyeli a kockázatokat, és lesz válasza akkor is, ha a jelenlegitől jelentősen eltérő környezet vagy árfolyam alakul ki.

Elemi érdek a hiánycél tartása

Közölte: a kabinet mindent megtesz azért, hogy az államadósság csökkentésével a költségvetési hiányt is alacsony szinten stabilizálja, az ország elemi érdeke a jövő évi tervezett 2,5 százalékos költségvetési hiány tartása, és azt "tartani is fogjuk".

A szóvivő szerint Simor András jegybankelnök, a Költségvetési Tanács tagjaként alapvetően politikai indíttatású véleményt képviselt a jövő évi büdzsével szemben, "ehhez joga van". Emlékeztetett, hogy a Költségvetési Tanács 2:1 arányban úgy döntött, hogy a költségvetés végrehajtható, és - fűzte hozzá - "végre is fogjuk hajtani".

"A kormány majd nem áll meglepetten"

Az MTV Ma reggel című műsorában a szóvivő ehhez még annyit tett hozzá, hogy nincs szükség másfajta intézkedésekre, mert a jelenlegi körülmények között a kormány gazdaságpolitikája az egyetlen elfogadható, Magyarország erősítése irányába mutató gazdaságpolitika. Aláhúzta: csak azt jelezte, hogy a kormány majd nem áll meglepetten a nemzetközi gazdasági változások előtt, van forgatókönyve minden esetre, amely a jelenlegitől jóval eltérőbb árfolyamokkal, gazdasági körülményekkel számol.

A Ma reggelben beszélt arról is, hogy elkerülhetetlennek tűnik az európai bankrendszer újraszabályozása. Úgy fogalmazott: valami nem működik jól, hiszen 2008-ban a nagy európai bankok az államokhoz fordultak, adóforintokból segítsék ki őket, és most, 2011-ben is ugyanúgy "kilincselnek"; a helyzetet rendezni kell, nem tűneti kezelésre van szükség. Hozzátette: most is kiderült, hogy az Európai Unióban az igazán fontos döntések megszületése nehezen megy.

Szóba sem jöhet, hogy támogassuk az adóharmonizációt

Leszögezte: szóba sem jöhet, hogy Magyarország támogassa az uniós adóharmonizációt, mert az országnak óriási a versenyelőnye az alacsony adók miatt; a kormány minden igénybe vehető eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy az adóharmonizációt megakadályozza.

A Mokkában kitért a devizahitelesek problémáinak megoldására is, annyit mondott: folyamatosan figyelik itt is a változásokat. Hozzátette: nem titkolt szándék, hogy minden magyar család számra biztosítani akarják a devizahitelből való "kimenekülés" lehetőségét, ha ehhez kellenek majd további intézkedések, vagy úgy látják, van olyan banki magatartás, amely tisztességtelen és ellehetetleníti a végtörlesztést, akkor majd lesznek intézkedések.