Az IMF szerdán közzétett igazgatótanácsi értékelését kommentálva a szóvivő úgy fogalmazott az m1 Az Este című műsorában, hogy a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap fontos és értékbeli kérdésekben - így az átlátható és kiszámítható gazdaságpolitikában - jól láthatóan egyetért. A költségvetési deficitre vonatkozó felvetésre azonban úgy reagált: "a mi számaink egészen mást mutatnak". Kifejtette, az Európai Bizottság elismerte, hogy idén 3 százalék alatt lesz a büdzsé hiánya, Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pedig arra is mandátumot kapott, hogy az IMF-tárgyalásokon vállalja az elköteleződést: 2013-ban is 3 százalék alatt lesz a magyar költségvetési deficit.

Az IMF - mint az az országjelentésben olvasható - januári közepi, felülvizsgált adatai alapján arra számít, hogy a 2011. évi 3,4 százalékos GDP-arányos költségvetési többlet után 2012-ben 3,9 százalék, 2013-ban pedig 4,1 százalék lehet a magyar költségvetési deficit.

Arra a kérdésre, hogy a nemzetgazdasági miniszter személye tabutémának számít-e az IMF-tárgyalásokon, Szijjártó Péter azt válaszolta: "A gazdasági miniszter személye miért tartozna az IMF-fel vagy az EU-val való tárgyalások napirendjére? (...) Értem a Matolcsy György személyét érő támadásokat, hiszen egy olyan sikeres nemzetgazdasági miniszterről van szó, akinek teljesen lehetetlen körülmények között valóban rendkívüli gazdasági intézkedésekkel sikerült elérnie azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya hét évvel az EU-csatlakozás után először 3 százalék alá került".

Arra, hogy ha feltételül szabják, tud-e szakítani a kabinet az "unortodox gazdaságpolitikával", a miniszterelnök szóvivője azt mondta: "a rendkívüli gazdasági intézkedések rendkívüli időszakokban indokoltak. Mi azt gondoljuk, hogy az európai gazdaság ki fog lábalni hamarosan a válságból, az euróválság véget fog érni, ami pedig rendkívüli módon hozzá fog járulni ahhoz, hogy minden uniós tagország egy átlátható, hosszú távon kiszámítható gazdaságpolitikát folytasson". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres.

Hozzátette, hogy az IMF és Magyarország tárgyalásai egy esetleges elővigyázatossági megállapodásról és egy országjelentés nem keverendők össze.