Nem helyes, ha monetáris politika függetlenségét a jegybank teljes működésére kiterjesztik - mondta Szijjártó Péter, a költségvetési bizottság alelnöke, a bizottság kedd reggeli ülésén. Szijjártó szerint botrányos, hogy az MNB elnökének cipruson volt cége, ahova 900 millió forintot fektetett be - mondta a miniszterelnök szóvivője. Ezért olyan határozati javaslatot terjesztett be a fideszes képviselő, amelyek megkövetelnék a jegybankelnöktől, hogy az igazolja, eladta a ciprusi cégét. A bizottság arra is felszólítaná a MNB elnökét, hogy ennek dokumentumait valamint adóbevallásait terjessze a bizottság elé.

Vágó Gábor az LMP-től elmondta, hogy ez a javaslatot a magyar demokrácia egyik sötét pontja, ugyanis a bizottságnak nem elszámoltatási biztost kellene játszani, hanem a 2012-es költségvetést kimunkálni. A 2012-es költségvetés már beterjesztésekor súlyos problémákkal küzd - ezzel a kérdéssel kellene foglalkozni, nem az offshore-lovagok egymást közti párbajával. Vágó szerint a Fidesz számos törvényjavaslatával kiskaput nyitott a magyar adórendszeren - amely az offshore-cégek térnyerését segítették a magyar gazdaságban. Kicsinyes bosszú ez a határozati javaslat, arra válaszul, hogy a kormány nem tud megegyezni a MNB elnökével, de ez nem albizottság dolga - mondta Rozgonyi Ernő Jobbikos képviselő.

Ocsmány, undorító és pitiáner eljárás, hogy a "miniszterelnök szócsöve" megtámadja a MNB-elnökét - csak azért mert nem értenek mindenben egyet - mondta Veres János MSZP-s képviselő. A bizottságnak nincs arra joga, amit most kér az MNB elnökétől. Ha nem értenek egyet MNB-elnök vagyonbevallásával - akkor azt a mentelmi bizottságának kellene megvizsgálni. Ám a Fidesz nem tudott belekötni Simor András vagyonnyilatkozatába - ezért hozzák a parlament költségvetési bizottságát inkorrekt helyzetbe hozzák - Veres szerint. A Fidesz akciója árt Magyarország megítélésének, hisz nyilvánosság előtt támadta meg a "miniszterelnök szócsöve" a MNB elnökét - mondta a volt pénzügyminiszter a költségvetési bizottság vitájában.

A vitát végighallgatta Simor András MNB elnök - aki a költségvetés tárgyalására volt hivatalos -, s a tárgyalás végén elmondta, hogy a vagyoni viszonyaiban nincs semmi vitatható. A vagyonnyilatkozataim megtekinthetőek a parlamenti honlapján - ez egy műbalhé - tette hozzá. Simor felhívta a figyelmet, hogy a költségvetési bizottság nem vizsgálhatja az MNB elnökének a vagyoni viszonyait. Amennyiben kétely merülne fel a vagyonnyilatkozattal kapcsolatban - abban a parlament mentelmi bizottsága járhat el. Az adóbevallások pedig az adóhivatalra tartoznak - az ehhez szükséges adatokat a NAV részére kész vagyok átadni - mondta Simor. Az MNB elnöke azt is felajánlotta a bizottság tagjainak, hogy a vagyonbevallással kapcsolatos papírokat a képviselők megtekinthetik a titkárságán - ám erre sem lenne kötelezhető az MNB elnöke, ez gesztusként ajánlotta fel Simor.

 

Másfél órás vita után érvényesült a Fidesz többség: a határozati javaslatot kormánypárti szavazatokkal a bizottság elfogadta - az ellenzéki képviselők ellene szavaztak.