Szijjártó szerint az sem lehet kérdés, hogy egy ország miniszterelnöke fogadja a nagy nemzetközi sporteseményekre Budapestre látogató vezetőket. Így van ez Vlagyimir Putyinnal, így lesz kedden a mongol elnökkel, valamint a nemzetközi dzsúdószövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével - fűzte hozzá. Jelezte: Vlagyimir Putyin meghívta a magyar miniszterelnököt a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokságra, a kormányfő elfogadta a meghívást - jelentette az MTI.

Kezdenek beérni a közös döntések gyümölcsei

Szijjártó a megbeszélésről elmondta: új döntéseket nem hoztak, a korábban meghozott megállapodások végrehajtását tekintették át. Úgy látják, hogy "a korábban meghozott közös döntések gyümölcsei kezdenek beérni", pozitív eredményei, hatásai kezdenek látszani.

Hosszú évek visszaesését követően - amely az európai uniós szankciókból és egyéb világgazdasági hatásokból adódott - idén újra elkezdett jelentősen növekedni a két ország közötti kereskedelmi forgalom, május végéig 34 százalékkal. Ezen belül 30 százalékkal növelték a magyar exportot, ennek két összetevője van: egyrészt a 44 százalékos növekedés a gyógyszeriparban, másrészt az, hogy az oroszok támogatják magyar cégek élelmiszeripari beruházásait, három beruházást átadtak, kettő még folyamatban van, "a magyar gabonaexport 89 százalékkal növekedett az első öt hónapban". A következő lépcsőfok a magyar vízipari beruházások végrehajtása lesz - közölte Szijjártó.

Januárban indulhat az építkezés

A miniszter kifejtette, hogy az orosz elnök és a magyar miniszterelnök találkozóján is megerősítették, ami vasárnap hangzott el Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter és az orosz Roszatom cég elnökének tárgyalásán, hogy az EU-s eljárások elhúzódása miatti 22 hónapos csúszás után a jövő év legelején, januárban megindul az építkezési folyamat Pakson, a Paks 2 atomerőmű építését "nem állíthatja meg most már semmi".

A beruházás teljes összege 12 milliárd dollár, és hétfőn is megerősítették, hogy ebből 5 milliárd dollár értékű munkát magyar vállalatok végezhetnek el, tehát a 40 százalékos arányhoz tartja magát az orosz fél - hangsúlyozta.

Szijjártó kitért arra is, hogy megindult a közvetlen légi összeköttetés Szentpétervár és Budapest között, valamint arra, hogy szeptembertől 184 orosz hallgató kezdi meg tanulmányait Magyarországon. Hétfőn pedig megállapodott az orosz egészségügyi miniszterrel arról, hogy százra növelik a magyar diákoknak adandó ösztöndíjak számát.

A földgázszállítással kapcsolatban elmondta: az orosz elnök megerősítette, hogy Oroszország Törökországgal, Bulgáriával és Szerbiával is együtt dolgozik Magyarország mellett azért, hogy Törökországból az oda szállított orosz gáz eljuthasson Nyugat-Európába. Ez az útvonal "2019 végére kell, hogy létrejöjjön". Ez nem új vezeték - jelezte -, mint amilyen a Déli Áramlat lett volna, hanem a bolgár, szerb és magyar hálózat modernizációjával, valamint bizonyos szakaszokon új vezeték építésével alakul ki.

Ez "gyakorlatilag azt jelenti", hogy 2019 végén Magyarország déli határánál egy 10 milliárd köbméter gáz fogadására képes infrastruktúra épül ki, amellyel a magyarországi fogyasztás biztosításán túl "Ausztria irányába hagyja el" az országot, tehát Ausztria bekapcsolásával ebben a projektben "komoly nyugat-európai érdek is van" - közölte a külgazdasági tárca vezetője.

A 3-as metróról nem beszéltek

Kérdésre válaszolva Szijjártó elmondta: a 3-as metró felújításának ügye nem került szóba az elnök és a miniszterelnök találkozóján, viszont az ő megbeszélésén az orosz gazdasági vegyesbizottság társelnökével igen, ahol mindketten megerősítették szándékukat arról, hogy a "szerződéses határidők módosítása nélkül kell végrehajtani a beruházást".

Holland-magyar csörte: most a miniszterelnökökön a sor

Szintén újságírói kérdésre a tárcavezető közölte: beszélt a hazahívott hágai nagykövettel, a hollandiai magyar ügyvivő pedig volt bent az ottani külügyminisztériumban, a pénteki álláspontot ismételték meg, ezt megköszönte.

Szijjártó szerint külügyminiszteri szinten "megtettek mindent", a sor a miniszterelnökökön van, akik szeptember 29-én Tallinnban találkoznak EU-csúcson.

"Reméljük, hogy utána végleg le lehet zárni ezt a kérdést" - foggalmazott. Azonban addig nem küldik vissza a magyar nagykövetet - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy ellenzéki aktivisták tüntettek a csarnokban Vlagyimir Putyin ellen, Szijjártó közölte: "mindenkinek joga van kifejezni a véleményét", ezt tiszteletben tartják. Arra, hogy miért vezették ki őket, a külügyi tárca vezetője azt mondta: erről nincsen tudomása és nem is hozott ezzel kapcsolatos döntést.

(Képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) tiszteletbeli elnöke a budapesti cselgáncs-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2017. augusztus 28-án. MTI Fotó: Kovács Tamás)