Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Megannyi vita után meglepődtem. Egy ilyen döntés nagyon bátor a Svéd Akadémia részéről" - mondta az író a Párizs közelében fekvő Chaville településen található otthona kertjében a sajtó képviselőinek. Peter Handke korábban az irodalmi Nobel-díj eltörlését sürgette, mert szerinte az egy olyan "álkanonizálás, amely semmit nem ad az olvasónak".

A 76 éves osztrák írót saját szavai szerint ugyanakkor megérintette csütörtökön, amikor a Svéd Akadémia bejelentette, hogy a német nyelvterület egyik legismertebb és legellentmondásosabbnak tartott szerzőjeként nagyhatású munkásságáért ismerték el, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát.

"A húsz évvel ezelőtti problémáim matt soha nem gondoltam volna, hogy engem választanak" - idézi az MTI.

Peter Handke éles támadások kereszttűzébe került amikor 1999-ben ellenezte és később is élesen bírálta, hogy a NATO légicsapás-sorozatot indított Jugoszlávia ellen, hogy ezzel vessen véget Slobodan Milosevic elnök koszovói albánok elleni erőszakkampányának. Handke 2006-ban beszédet is mondott Milosevic temetésén.

A húsz évvel ezelőtti vitát illetően Handke visszautasította, hogy korábban "politikai állásfoglalást" fogalmazott meg.

"A természetem egy íróé, nem pedig egy újságíróé" - mondta. Az irodalmi Nobel-díj bírálatát illetően pedig jelezte, hogy "olvasóként, nem pedig szerzőként" beszélt. "Ma már nem így gondolom" - tette hozzá, jelezve, "természetesen" elmegy Stockholmba a díjátadásra.