Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint március 13-án a kormány azt ígérte a szakszervezeteknek, hogy kidolgoz egy bérfelzárkóztatási programot és megteremti a jogalapját a szociális ágazatban dolgozók kollektív szerződésének. Hozzátették, a kormány nevében tárgyalók az ígéretek teljesítéséhez határidőket is szabtak: április 30-át és június 30-át.

A szakszervezetek szerint a kormány egyik határidőt és egyik ígéretét sem tartotta be, ezért döntöttek úgy, hogy a márciusban felfüggesztett sztrájkot megtartják. A közleményben kitérnek arra, hogy a szakszervezetek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérték az elégséges szolgáltatások megállapítását. A sztrájkot szervezők igazodnak a bírósági döntéshez, így alternatív időpontként jelölték meg november 13-t, a szociális munka napja utáni napot, de figyelembe veszik az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság többi szakszervezetének esetleges más időpontját is.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a március 14-i sztrájk után elmondta: országszerte 7500-an, zömmel önkormányzati dolgozók vettek részt az önkormányzati köztisztviselők és a kormányzati igazgatás kormánytisztviselői körében meghirdetett sztrájkban. Hollik István kormányszóvivő akkor azt mondta, egyértelműen kimondható, hogy teljes kudarc volt a közszolgálati sztrájk, amelyet ellenzéki politikai akciónak nevezett.