A TASZ még 2014 szeptemberében perelte be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI), hogy kiderüljön, ki adta az utasítást a civil szervezetek elleni vizsgálatok megindítására. Tavaly februárban a bíróság első fokon úgy döntött, hogy a jogvédő szervezetnek igaza van, és a KEHI-nek ki kell adnia az utasítást tartalmazó levelet. Azonban a dokumentum nyilvánosságra kerülésére még további másfél évet kellett várniuk. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy az intézkedést maga Orbán Viktor rendelte el a civil szervezetek ellen - olvasható jogvédő szervezet közleményében.

2014. április 8-án élesedett az az eseménysorozat, amelyben több mint félszáz törvényesen működő hazai civil szervezetet "hurcolt meg" a kormányzat. Két év alatt összesen 62 civil szervezetet vont be vizsgálatába a KEHI. Négy alapítvány adószámát próbálta meg felfüggeszteni 15 hónapon át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a rendőrség körülbelül 16 hónapon át nyomozott, hét szervezetet vizsgált kiemelten egy éven keresztül a NAV, és hét szervezetet ellenőrzött az ügyészség. Az eljárások nyomán egyetlen civil szervezetet sem marasztaltak el, és legalább egy esetben bíróság is kimondta, hogy az eljárás indokolatlan és törvénytelen volt.

A TASZ 2014 júniusában politikai támadásnak nevezte a KEHI eljárását, és megtagadta az együttműködést a hivatallal. "Mindennel elszámolunk a nyilvánosságnak, de nem a kormányzatnak, akinek ebben a körben nincs ellenőrizni valója" - állt a szervezet korábbi közleményében.

"Az, hogy kiderült, maga a miniszterelnök hozta meg a döntést a civil szervezetek vegzálásáról, csak megerősíti azt, hogy politikai támadást intéztek a civilek ellen. A támadások azonban még mindig nem értek véget. A közel két éven át tartó eredménytelen hatósági vizsgálatok után, napjainkban továbbra is hallani javaslatokat a civilek nemzetbiztonsági vizsgálatának szükségességéről. Ezért éreztük kötelességünknek, hogy nyilvánosságra hozzuk a két évvel ezelőtti vizsgálat kezdeményezőjének kilétét" - nyilatkozta Szabó Máte, a TASZ szakmai igazgatója.