Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hajózás az egyik legolcsóbb közlekedési mód, feltéve, ha elég a vízmélység. A Budapest feletti Duna-szakasz a nemzetközi 6B osztályba, a főváros alatti pedig a 6C osztályba tartozik. A klímaváltozás következményeként ma már rég nem igazak a menetrend szerinti árvizek, a jól kalkulálható időszakok - mondta a Kossuth rádiónak Somlóvári László. A hajóskapitány szerint kaotikus a Duna vízjárása, ezért is nagyon lényeges a folyó szabályozása.

A vízszintek süllyedése nemcsak Budapesten, hanem az ország több pontján is látható. Például Győr térségében nagyjából másfél méterrel alacsonyabb a vízszint ugyanolyan hozamok mellett, mint a hatvanas években - közölte Kötél Pál, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hajózási szakértője.

A felső szakaszon lévő duzzasztóművek megfogják a görgetett hordalékot, ami korábban lejjebb folyt a Dunán. Így aztán egy tendenciózus folyamat keretében a folyó kénytelen saját magát mélyíteni. Kötél Pál szerint nehéz megjósolni, hogy mi ennek a folyamatnak a vége.

Az elmúlt húsz év átlagát tekintve 67 százalék, tehát nagyjából nyolc és fél hónap az az időszak, amikor korlátozás nélkül hajózható a Duna. A cél ezt az időszakot kitolni 300 napra, azaz 85-90 százalékra.

A 2,5 méteres vízmélységgel, amivel az Európai Unió is számol a magyar szakaszon, sokkal zökkenőmentesebb lenne a hajózás hazánkban.

A kép forrása: Napi.hu