A harmadik Orbán-kormány 2014-2018 között összesen 96 ilyen titkos kormányhatározatot hozott, az új kabinet pedig idén május és július között újabb kilencet - derült ki a Miniszterelnöki Kormányiroda által a portál közérdekű adatigénylésére küldött válaszából.

Mivel az ilyen kormányhatározatoknak nemcsak a tartalma, de még a címe is minősített adat, csak a darabszámot közölték. Titkosságukat az indokolja , hogy a határozatokban hadititkok, nemzetbiztonságot érintő információk lehetnek, vagy egyszerűen a döntések nyilvánosságra kerülése a kormány megítélése szerint veszélyeztetné Magyarország érdekeit.

A statisztika gyorsuló titkosítási tempóról árulkodik: a 2014-es nem teljes évben 16 ilyen döntést hozott a kormány, 2015-ben 19-et, 2016-ban 25-öt, 2017-ben pedig már 33-at. Idén májusig pedig újabb három 3000-es határozat született.