A hatályos kerettantervek módosításánál fontosabb, hogy legkorábban 2019 szeptemberétől jön az új Nemzeti alaptanterv - írja az inforadio.hu a Magyar Időkre hivatkozva.

A tavaszi törvénymódosítás során törvényi szintre emelkedett, hogy aki osztályfőnök, munkaközösséget vezet vagy a diákönkormányzatot segíti, annak két órát a tanítással lekötött idejébe bele kell számítani - közölte Maruzsa Zoltán.

Azt is tervezik, hogy a régebbi középiskolai történelmi atlaszokat még egy évig lehessen használni. Korábban úgy volt, hogy idén lehet utoljára, "de talán így könnyebb lesz az átmenet, több ilyen kérést kaptunk iskoláktól, amit megfogadunk, bár időközben elkészült az új atlasz".

Plusz két napot lehet hiányozni

A helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy terveik szerint pályaorientációs céllal tanévenként két napot igazolt hiányzásként lehet majd arra használni, hogy a tanulók két helyszínre, két munkahelyre is el tudjanak menni a 7. és 8., valamint a 10., 11. és 12. osztály során.

A további tervek között említette, hogy a gyógytestnevelői feladatok ellátásával kapcsolatban feloldják a korábban tervezett szigorítást, amely szerint csak adott felsőoktatási szakon végzettek taníthatták volna ezt, aki szakirányú továbbképzést szerzett, az nem. Így továbbra is elegendő szakirányú végzettségű kolléga lesz ezen a területen - véli a helyettes államtitkár.

Jogszabályban is kimondják továbbá, hogy a pedagógus-előmeneteli rendszerben csak a jogszerű foglalkoztatás számít bele a szakmai gyakorlatba.

Elsők az egyenlők között

Szintén újdonság, hogy a mesterpedagógusok útiköltség-elszámolásának felső küszöbét eltörlik, amikor az Oktatási Hivatalnak dolgoznak mások minősítési eljárásában.

Maruzsa Zoltán - a Paulay Alapítványi Középiskolánál feltárt visszaélésekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva - beszélt arról is, hogy terveik szerint a jövőben a felnőttoktatás keretében szervezett osztályozó vizsgákra a kormányhivatal minden esetben vizsgabiztost küld ki, ennek finanszírozását pedig az érintett intézmények viselik, amelyek tanulónként 5 ezer forintos eljárási díjat fizetnek majd.

Pótlékot ér a hátrányos helyzetűek tanítása

Nehéz körülmények közötti tanításért többen kapnak majd pótlékot. Ehhez az kell, hogy az érintett intézményben a hátrányos helyzetű tanulók aránya meghaladja az öt százalékot, és az adott pedagógus a munkájának legalább 50 százalékában képességkibontakoztató, integrációs felkészítő munkát végezzen - közölte Maruzsa.