Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Korábban három-négy kiló burgonyát vittek a vásárlók, mostanában csak egy kilóval távoznak - mondta egy piaci árus a Népszava riporterének. Néhány hónapja még 160-170 forint volt a burgonya kilója, most 240-290 forint között sávban mozog a piacon.

Vevő nincs, inkább csak érdeklődő - mondták egy másik, belvárosi piacon, ahol az eladó azzal is humorizált, hogy a főnöke inkább turistalátványosságnak tartja őt. Olyan drága a burgonya, hogy már darabra is adják az Auchan hipermarketjeiben, adták hírül nemrég fotókkal illusztrálva.

A zöldség-gyümölcs árak egy év alatt átlagosan 23,3 százalékkal emelkedtek a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint. A korábbi évektől eltérően a hazai burgonya március helyett már februárban gyakorlatilag eltűnt a boltokból. Régebben ilyenkor érkezett az import, amely kordában tartotta az árakat, csakhogy a magyar gazdáknál is súlyosabban érintette a tavalyi aszály a legjelentősebb európai termelő országokat, Németországot, Franciaországot és Lengyelországot, ahol a terméskiesés elérte a 30-40 százalékot.

Pár hete még 280 forint volt a burgonya kilója - tájékoztatott a terézvárosi Hunyadi téri csarnok egyik árusa, akinek pultjánál jelenleg 300 forintot kell fizetni egy kiló burgonyáért. Ez még magyar krumpli - fűzi hozzá. Nem tudni, meddig tart ki a hazai készlet, de főnöke már szólt, hogy rövidesen jön a külföldi burgonya, amit várhatóan 350 forintért adnak majd.