A lap megjegyzi, hogy miközben Magyarországon a büntetőeljárás meghosszabbításáról döntöttek, addig a kormány képviselői néhány héttel korábban még békésebb útról, vagyis a diplomáciai egyeztetések folytatásáról állapodtak meg Brüsszelben. A tárca a lapnak küldött levelében közölte, hogy a tárgyalások előreláthatóan 2015 szeptemberében zárulnak le. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói novemberig folytathatják az eljárást, amely - fokozott ügyészi felügyelet mellett - költségvetési csalás gyanúja miatt zajlik - olvasható a Magyar Nemzetben.

A kormánynak az a célja, hogy minden, a hazánk által felügyelt területen folytatódhassanak a programok - tették hozzá. Azt is szeretnék elérni, hogy az eredeti megvalósítási időszakhoz képest további egy évvel, 2017. április 30-ig hosszabbítsák meg a határidőt. Ez főleg azoknál a programterületeknél fontos, amelyeknél a pályázati felhívások határidejének lezárása után a benyújtott pályázatok értékelése és a végrehajtásának megkezdése már nem történhetett meg - írta a Magyar Nemzet.