Még mindig kevesen dolgoznak az agrárágazatokban, a mezőgazdaságban tízből kilenc gazda szakemberhiánnyal küzd. Évente kevesebb, mint 500 diák szerez képesítést a területen, noha ennek közel a tízszeresére, legalább ötezer főre lenne szüksége az ágazatnak. A szakma megmentésére egy iskolásokat célzó programot kezdeményeztek az ország gépforgalmazói: a Legyél Te is mezőgépész kampányban versenyekkel, drifttel és traktorfesztivállal győzik meg a fiatal generációt - kezdik közleményüket a Hódmezőrület szervezői.

A fő probléma az utánpótlás hiánya, ez pedig annak köszönhető, hogy a fiatalok számára nem vonzó a terület: a tanulók többsége még mindig olajos, elavult, alantas szakmának tartja a mezőgépészetet. Gond az is, hogy a béreket is alacsonynak gondolják, ódzkodnak a fizikai munkától is. Pedig ezek egy jó része tévhit: az elmúlt harminc évbe a technológiai újítások gépészmérnökké léptették elő a hagyományos traktoristákat.

"Minden felmérés azt mutatja, hogy a szektor gyakorlatilag teljesen elöregedett. Az átlag életkor 50 fölötti, miközben az iskolázottsági szint gyakran alacsony, a kezelők sokszor hibásan használják, és tönkre teszik az új típusú gépeket. Ezért indítottuk el a Legyél te is mezőgépész! programot: több mint 100 gépforgalmazó összehangolt együttműködésének köszönhetően átfogó, 11 pontból álló képzési és karrier programot állítottunk össze. Ennek része a Hódmezőrület is, ahol fesztivál hangulatban, high-tech traktorok bemutatásával tesszük divatossá a mezőgépész szakmát" - idézik a közleményben Umenhoffer Péter, a kampány egyik vezetőjét.

Ő úgy látja, hogy több mint 20 év kell, míg megszűnhet a létszámhiány az agrárágazatban, ha sikerül megszólítani a fiatalokat. A fesztivál ehhez lehet egy kulcs: a műszaki érdeklődésűket a teljes magyar traktortörténelem foghatja meg. Mások pedig a mezőgazdaságtól kicsit távol álló, de népszerű driftelést próbálhatják majd ki egy profi sofőr mellett: a befolyt összegből pedig a pályakezdő mezőgépészeket támogatják.

"A programhoz tartozik az Éld át igazából! - Legyél Te is mezőgépész! játék, amelyet kifejezetten középiskolásoknak találtunk ki. A csapatoknak több feladatot is teljesíteniük kell, az utolsót a Hódmezőrületen tudják végrehajtani a diákok. Az első három helyezett arényosan elosztva megkapja a driftből befolyt teljes összeget különböző szerszámok és segédeszközök formájában"- tette hozzá Umenhoffer Péter.

Állítólag látszanak eredmények is a driftes traktorfesztiváltól: a Mezőgazdasági Eszköz és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) és az Agrárminisztérium közös mérései szerint a program 2017-es indulása óta másfélszer többen jelentkeztek mezőgépésznek. A szakértő szerint azonban elősorban szemléletváltásra és a fiatalok informálására van szükség, így a látványos eredményekhez még legalább egy évtizedre van szükség.

A munkaerőhiány a magyar gazdaság több szegmensét visszahúzza. A kormány több rendeletet is hozott, hogy úrrá legyen a helyzeten, de egyelőre nem látszanak az eredmények.

Magyarország az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátásának 1,9 százalékát állította elő, de az egyik legfontosabb agrárország az államszövetségben. Magyarországon az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság a bruttó hazai termék (GDP) termeléséhez 3,3 százalékkal járult hozzá 2017-ben. A bruttó hozzáadott értékből 3,9 százalékot adott az agrárium, a beruházásokban 4,8, a foglalkoztatásban 5,0 százalék volt az aránya. Szerepe tehet kardinális a magyar gazdaságon belül.

A fotó forrása: NAK/MEGFOSZ.