Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"A Magyar Tudományos Akadémia a magyar nemzeti kultúra és tudomány megőrzésének és fejlődésének letéteményese. Közel 200 éves nemzeti intézményünket most mégis megcsonkítják. Palkovics miniszter beváltja korábbi zsarolását: erővel rabolja el az Akadémia kutatóhálózatát, mert az nem volt hajlandó önként lemondani értékeiről, vagyonáról, és az elmúlt egyéves küzdelemben következetesen képviselte a tudományos szabadság és az akadémiai autonómia eszméjét. A kormány tehát igyekszik végrehajtani a Palkovics-tervet, és az Országgyűlés kedden szavazni fog a beterjesztett törvényjavaslatról" - áll a szervezők felhívásában, amely szerint a Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítása bűn a tudomány ellen, bűn a nemzet ellen, és bűn a magyar kultúra ellen.

"A mögöttünk hagyott hónapokban azonban azt is megtapasztaltuk, hogy mekkora erőt és tartást tud adni a szolidaritás, az egymásért való közös kiállás. Erősebbek vagyunk, ha összefog matematikus és nyelvész, jogász és biológus. Ezért nem hagyhatjuk, hogy itt és így legyen vége" - hangsúlyozták a Facebook közösségi oldalon közzétett nyilatkozatban, amelyet a hvg.hu idéz.