Negyedjére tüntetnek a rabszolgatörvény néven elhíresült túlóraszabályozás megváltoztatása ellen. A több ezres - egyes források szerint közel tízezres - tömegben vasárnap egy provokátor okozott feszültséget. A férfi nem sokkal 17:30 után egy ember megpróbált átmászni a Kossuth téren a kordonon, amelyet a színpad előtt állítottak fel. A szervezők megállították és a rendőrök kivezették.

Az ügyben meg is szólalt a hatóság:

"A Budapest V., Alkotmány utcában egy férfit a rendőrök a rendezők kérésére kiemeltek a tömegből. A férfi a résztvevőkkel szemben erőszakosan, agresszíven viselkedett és egy embert meg is rúgott, továbbá a kiemelés során az intézkedő rendőrt megütötte. S. Péter 38 éves budapesti lakost a rendőrök garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítják" - írták a Police.hu-n.

A tüntetés hivatalos programja nem sokkal este 6 órakor véget ért, de több ezre a Kossuth téren maradtak. Itt már a beszédek alatt felsorakoztak a rendőrök az épület körül, de a környező utcákban is több csapatszállítóban várja az állomány, hogy beavatkozzon, ha elszabadulnak az indulatok a tüntetésen.

Korábban a provokáció miatt levelet váltott egymással a Belügyminisztérium és a szervezők.

A tüntetést ebben a folyamatosan frissülő cikkben követheti a Napi.hu-n.