Hétfőtől az állam kifizeti a legalább három gyermeket nevelő családok új, hétüléses autójuk vételárának felét, maximum 2,5 millió forintot. Ha megfelelnek a feltételeknek.

Több mint 1000 variáció

A Totalcar összeállítása szerint az érintettek 71 autótípus közel 1300 változatából válogathatnak. A legolcsóbb modell a hétüléses Dacia Lodgy, ezért az állami támogatással együtt 2,1 milliót kell adni. A támogatásnál nincs vételárplafon, így a 32 millió forintba kerülő Tesla Model X-ra is jár az állami pénz, amellyel 30 millió forint alá kerül az ár.

A Totalcar a magyar piacon kapható autókról minden adatot összegyűjtő Eurotax statisztikái alapján nagyon részletes táblázatot is közzétett, amelyben az érintett autók szerepelnek listaárral, állami támogatással csökkentett legalacsonyabb vételárral és a különböző változatok átlagárával, valamint - ha van olyan - az importőri kedvezménnyel.

A táblázat segítségével rendszereztük az autókat: 5 millió forint alattiakat, az 5-10 millió forintért elérhetőeket és a 10 millió forintnál drágábbakat. (A táblázatban szerepel, hogy egy-egy modellből hány változat van a piacon, amelyre vonatkozik az állami támogatás. Emellett a legalacsonyabb ár mellett az is, hogy az adott modellnél a különböző variációknál mennyire jön ki az állami támogatással és az esetleges kedvezményekkel csökkentett átlagár.)

Hétülésesek 5 millió forint alatt
ModellVáltozatok számaLegalacsonyabb ár (millió forint)Átlagár (millió forint)
DACIA Lodgy121,762,13
CITROEN Berlingo192,943,99
OPEL Combo Life93,003,64
PEUGEOT Rifter173,044,05
UAZ 452-es sorozat23,173,49
FIAT Dobló Panorama83,334,10
VOLKSWAGEN Caddy Kombi / Caddy Maxi983,35 / 3,996,76
FORD Grand C-Max33,694,07
FIAT 500L Living43,844,33
CITROEN C4 Grand Spacetourer163,895,48
NISSAN NV20084,204,43
RENAULT Grand Scénic174,305,72
NISSAN Evalia44,534,76
FORD Connect44,565,17
PEUGEOT 5008174,796,85
FORD Custom954,807,59
FORD Transit364,905,79
MAHINDRA XUV50044,995,55
Forrás: Totalcar, Eurotax, Buksza

Az 5-10 milliósok mezőnye

Cikkünk megjelenése után a Seatok, a Skodák, a VW-k és az Audik márkaimportőre, a Porsche Hungaria pontosította több hétüléses autó árát. A Seat Tarraco és az Seat Alhambra olcsóban elérhető: előbbi modell ára 5,868 millió forinttól, utóbbié 7,163 millióról indul. A Skoda Kodiaqnál 5,53 millió forint a legalacsonyabb összeg. A VW Caddyknél pedig 3,35, illetve 3,39 millió forint. Az Audi Q7 esetében modellváltás miatt a régi Q7 már nem konfigurálható, az új még nem, mert jelenleg árazás alatt van. Raktárkészletről elérhetőek a régi modellek, de ezekre nem tud árat adni az importőr, mert valamennyi egyedi árral rendelkezik.

A többi modell közül

 

  • VW Touran 4,72 milliótól (így ez a modell is bekerült az 5 millió alattiak táborába)
  • a VW Tiguan Allspace 6,45 milliótól,
  • a VW Transporter Combi 7,15 milliótól,
  • a VW Sharan 7,65 milliótól,
  • a VW Caravelle 8,23 milliótól,
  • a VW Multivan 9,75 milliótól elérhető.
* Megjegyzés: az előbbi pontokban felsorolt modelleknél ezek az alapárak a mérvadóak, az korábbiakat töröltük az eredeti táblázatból.

 

 

 

Hétülésesek 5 és 10 millió között
ModellVáltozatok számaLegalacsonyabb ár (millió forint)Átlagár (millió forint)
OPEL Zafira95,105,60
SKODA Kodiaq555,538,60
BMW 2-es sorozat Gran Tourer

15,615,64
MERCEDES-BENZ Citan165,646,07
RENAULT Trafic335,669,09
VOLKSWAGEN Touran12*7,40
SEAT Tarraco85,879,40
SSANGYONG Rexton86,017,73
FORD Galaxy116,298,45
PEUGEOT Expert486,327,19
FORD S-Max226,368,72
CITROEN Jumpy286,407,32
TOYOTA Proace236,429,25
OPEL Vivaro266,477,17
OPEL Movano626,667,72
FIAT Ducato36,677,18
FIAT Talento146,817,25
VOLKSWAGEN Tiguan Allspace14*9,17
NISSAN X-Trail106,987,85
SEAT Alhambra87,1610,78
PEUGEOT Traveller437,309,48
CITROEN Spacetourer447,309,41
MITSUBISHI Outlander47,458,28
KIA Sorento187,539,00
NISSAN Evalia e-NV20037,548,00
PEUGEOT Boxer147,658,89
CITROEN Jumper147,698,94
TOYOTA Prius+47,939,00
VOLKSWAGEN Sharan14*10,21
MERCEDES-BENZ Vito728,0310,06
HONDA CR-V28,508,87
LAND ROVER Discovery Sport468,5313,72
MERCEDES-BENZ Sprinter178,5911,02
VOLKSWAGEN Trasnporter32*11,74

HYUNDAI Santa Fe69,0011,53
RENAULT Espace59,1
10,36
VOLKSWAGEN Multivan12*13,9



Forrás: Forrás: Totalcar, Eurotax, Buksza

A 10 millió feletti liga

Hétülésesek 10 millió felett
ModellVáltozatok számaLegalacsonyabb ár (millió forint)Átlagár (millió forint)
VOLKSWAGEN Caravelle62*12,88
MITSUBISHI Pajero112,0912,09
TOYOTA Land Cruiser412,5614,91
MERCEDES-BENZ E-osztály Kombi1112,8715,74
LAND ROVER Discovery1414,2414,24
AUDI Q7215,5616,28
VOLVO XC901315,9618,44
VOLKSWAGEN California216,7017,14
LEXUS RX317,3418,93
MERCEDES-BENZ GLE-osztály417,6819,24
BMW X5317,7920,50
MERCEDES-BENZ GLS-osztály520,9027,45
BMW X7322,5725,45
LAND ROVER Range Rover Sport1423,8828,91
TESLA Model X329,3732,82
Forrás: Totalcar, Eurotax, Buksza


Az autóvásárlás előtt érdemes mérlegelni a becsült fenntartási költségeket, például a várható futásteljesítmény alapján az üzemanyag-kiadásokat, érdemes a gyári fogyasztási adatokat 10-20 százalékkal megfejelni. Emellett a szervizköltségeket, a gumikiadásokat és a biztosítási díjakat is mérlegelni kell.

A  táblázatokban feltüntetett árak a június 26-án érvényes ajánlatok alapján készültek, a későbbiekben változhatnak.